Több ezer előadás várja a látogatókat az edinburghi fesztiválokon augusztusban

Több ezer előadás várja a látogatókat az edinburghi fesztiválokon augusztusban. A nemzetközi fesztivál vendégei között van mások mellett Gustavo Dudamel, az eseményt kísérő Fringe-en pedig jócskán több mint háromezer programból válogathatnak az érdeklődők péntektől augusztus 26-ig. A központi témák között van az éghajlatváltozás és a brit európai uniós tagság megszűnése (Brexit) is.

A skóciai városban már elkezdődött a művészeti fesztivál és augusztusban rendezik meg a nemzetközi könyvfesztivált is.

Rengeteg utcaszínházi előadás színesíti a programot.

A nemzetközi fesztiválnál is nagyobb érdeklődéssel kísért Fringe hagyományosan a kevésbé ismert, feltörekvő társulatok és előadóművészek terepe, de a kínálatban világszerte ismert nevek is szerepelnek. Fellép Ian McKellen, aki országos turnét tart az Egyesült Királyságban, hogy a bevételekből színházakat segítsen, első edinburghi szereplésének ötvenedik évfordulóját ünnepli a fesztiválon. Visszatérő vendég a Fringe-en Eddi Izzard komikus, aki Dickens Szép remények című művének feldolgozásával érkezik Skóciába. Stephen Fry egyszemélyes előadása előzetes várakozások szerint a fesztivál egyik fénypontja lesz.

A Fringe központi témái között szerepel az éghajlatváltozás, amelyre több előadás is felhívja a figyelmet. Több produkció is foglalkozik majd a politikával, többek között az új brit kormányfő, Boris Johnson tevékenységével.

Növekvő gondot okoz a fellépők szerint a költségek emelkedése. Többen közülük változásokat sürgetnek annak érdekében, hogy a fesztivál ne váljon eliteseménnyé.

Edinburgh látványa naplementekor, Edinburgh-i kastély, a Balmoral Hotel, Óratorony és a Scott emlékmű. – Fotó: Wikipedia

Augusztusban Edinburghban rendkívül drágán lehet csak szálláshoz jutni, és a fellépők egy része attól tart, hogy a fesztivál kirakateseménnyé alakul át. A jegyeladások ennek ellenére folyamatosan, hatodik éve nőnek, és az idei programsorozatban rekordszámú, 63 országból érkeznek fellépők.

A nemzetközi fesztiválon fellép a Recirquel is, az újcirkusz társulat a My Land című előadása mellett bemutatja a Párizs éjjel felújított változatát is.

MTI