– Felvidékiként hogyan értékeli az úzvölgyi eseményeket?

– Jelen voltam a történéseknél. A pünkösdi búcsúra készültem, és ha már a közelben jártam, bajtársi kötelességemnek éreztem, hogy ott legyek. Én hiszem és vallom, hogy ne csak Facebook-kommentekben és az online világban álljunk ki egymás mellett, hiszen nincs annál szebb lenyomata a kárpát-medencei – akár ifjúsági, akár más – együttműködésnek, mint amikor tényleges kiállással is segítjük egymást a bajban. Szerettem volna megerősíteni, hogy az erdélyi magyarok mindig számíthatnak a felvidékiekre, mert pontosan tudom, hogy ez fordítva is így van.

– Mennyire érezte magát veszélyben?

– Senki nem tudta biztosan, hogy mi fog történni. Volt egy magyar seregszemle, ahol a közösség vezetői nyugalomra, békére és a fizikai konfliktusok kerülésére intették a jelenlévőket, bármi történjen is. A temető körüli élőlánc egy darabig ellenállt a mélyből érkező és egyre csak duzzadó, szervezett túlerőnek, de amikor a velünk szemben menetelő, nem feltétlen tiszta tekintetű, és – bár nem értek románul, viszont a rigmusok hangneméből ítélve – nem épp jámbor lelkű férfiak kerültek bevetésre, akkor a temetőfoglalás ténye eldőlt.

Azóta mindenki láthatta az interneten, ahogy átmásztak a kerítésen, betörték a temetőkaput, majd diadalittasan bevonultak, és ünnepi tort ültek az ott a legnagyobb valószínűséggel nem is nyugvó hőseik emlékére. Nekünk megmaradt a történések dokumentálása, illetve a keserű öröm afelett, hogy legalább a testi épségünket és emberi méltóságunkat megőriztük.

hirdetés

– Hogyan értékelte a kialakult helyzetet?

– Úgy éreztem, hogy a civilizáció találkozik a barbársággal. Ahogy az a történelemben lenni szokott, nem feltétlenül az ész, a józanság és a civilizált megoldások döntik el az ilyen mérkőzéseket, hanem az agresszió, a hódítási vágy és a nyers erő. Legalábbis rövid távon. Aztán, hogy az erkölcsi tőkénkből, helytállásunkból mit tudunk kihozni annak érdekében, hogy tényleges győztesei is legyünk az ügynek, azt ebben a pillanatban nem tudom megmondani, de nem is az én dolgom. Szorítok Hargita megyének és az erdélyi vezetőknek, hogy a magyarság megelégedésére tudják rendezni a dolgot.

– Mit gondol Zuzana Čaputová politikájáról? Segíti vagy rontja a Szlovákiában élő magyarság helyzetét?

– Kellő józansággal kezelem. Üdvözlendő, hogy magyarul köszönte meg a magyar választók bizalmát, ahogy az is, hogy nyáron ellátogatott a legnagyobb felvidéki magyar diáktáborba. Gesztusok terén máris többet tett elődeinél, és remélem, hogy ez a nyitottsága közösségünk irányába megmarad, hiszen mégiscsak egy államfőről van szó.

Ugyanakkor veszélyes is ez a jelenség, hiszen a magyar közösség megosztottsága és fogyása okán erősítheti azt a – főként fiatalabb választóknál tapasztalható – folyamatot, hogy a magyar helyett szlovák politikai erőkre szavazzanak. Ez ellen csak soraink rendezésével, közéleti vérfrissítéssel, vonzó jövőképpel és egy ténylegesen erős képviselet ígéretét magában hordozó kínálattal tudunk védekezni.

Jövőre parlamenti választások várnak ránk, fel van adva a lecke!

– Mi a véleménye az elnök asszony nemzetközi szerepvállalásáról? Gyengítheti vagy erősítheti a V4-ek együttműködését?

– A visegrádi együttműködésnek per pillanat nincs geopolitikai alternatívája, ezért védeni és erősíteni kell. Nem Čaputová a kormányfő, így nem ő határozza meg Szlovákia politikai irányvonalát, ugyanakkor a jelek a kormányváltás és egy liberális fordulat irányába mutatnak. A V4-ek annak ellenére életképesek, hogy az egyes országok vezetőit különböző pártcsaládok adják. Senkit nem szerencsés közülük ideológiai kelepcébe zárni, mert az eleve megpecsételi a partnerség sorsát.

A tét egy egységesen mozgó közép-európai politikai erőtér.

Ezt kell megőrizni a továbbiakban is, és megakadályozni, hogy a külföldi szirénhangok kimozdítsanak bárkit is a törékeny szövetségből.