Óvoda és bölcsőde épül Székelyhídon a magyar kormány finanszírozásában

Vasárnap elhelyezték az erdélyi székelyhídi új református óvoda és bölcsőde alapkövét, a fejlesztés része a magyar kormány által finanszírozott kárpát-medencei óvodaprogramnak.

Az ünnepségen jelen volt Grezsa István, a Nemzetpolitikai Államtitkárság miniszteri biztosa, aki az MTI-nek elmondta: az új létesítmény azért rendkívüli, mert Székelyhídon, az Érmellék egyik legjelentősebb magyar lakossággal rendelkező településén soha nem volt magyar bölcsőde. Az óvodában magyar nyelvű napközi otthonos két csoport is helyet kap, így visszaépül az a református oktatási intézményrendszer, amely száz ével ezelőtt a helyiek rendelkezésére állt.

Emlékeztetett arra, hogy a kárpát-medencei óvodaprogram összköltségvetése 47,6 milliárd forint, amelyből 152 új óvoda épül, illetve több mint 450 ilyen létesítményt újítanak fel. Álláspontja szerint  a székelyhídi óvoda alapkőletétele fontos állomása az óvodafejlesztési programnak főleg annak fényében, hogy a nagyváradi püspökség udvarán elkészült már egy kétcsoportos bölcsőde.

Az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: azért esett a választás Székelyhídra, mert az Érmellék fontos települése, a határ közelsége pedig nagyobb kockázatot jelent az elvándorlás tekintetében, így a határ menti térségben is szeretnék megerősíteni a magyar életet, ami csak intézmények alapításával, illetve a meglévők felújításával lehetséges. Felidézte: az óvodaprogram első szakaszában elsősorban a szórványtelepülésekre koncentráltak, a második és harmadik ütemben viszont már a tömbmagyar településekre is.

Kifejtette:  az idei és a jövő év már az új óvodák építésének jegyében telik el tekintettel arra, hogy a tervezett több mint 450 létező óvoda-felújításból már több mint háromszázat átadtak. A 47,6 milliárd forintból 24,5 milliárd forintot fordítanak az erdélyi óvodák fejlesztésére, így Erdélyben mintegy 60 új óvodát építenek és csaknem 180-at újítanak fel.

A miniszteri biztos hozzátette: az épületeken túl az óvodafejlesztéshez komoly humánerőforrás-fejlesztés is társul abban az 1664 kárpát-medencei óvodában, ahova magyar gyermekek járnak.

Forrás: MTI    Fotó: MTI/Nemes János

Iratkozzon fel hírlevelünkre