Megérkezett a Bálványosi Szabadegyetem jubileumi „kiadása”

A „nulladik napi” koncertekkel – a Metropol Group, a Magashegyi Underground és a Quimby együttes fellépésével – kezdődik kedden a székelyföldi Tusnádfürdőn a rendszerváltozás óta eltelt három évtizedre visszatekintő 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.

A jubileumi kiadást „Egy a tábor” mottóval szervezik, amely alapvetően, az immár fogalommá vált Tusványos alapítóinak és rendszeres látogatóinak értékközösségére utal – magyarázta az MTI-nek Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programfelelőse. Kifejtette: a harmincadik kiadáshoz érkezett Tusványosnak sok visszatérő vendége van, olyanok, akiknek fontos, mi történik a Székelyföldön, Erdélyben, a Kárpát-medencében, és akik megoldást próbálnak keresni a magyarság még megoldatlan gondjaira, jövőképet próbálnak felvázolni közösségük számára.

„Itt alakultak ki azok a nemzetpolitikai elképzelések, amelyek Magyarországon meghatározzák a jelenlegi kormány munkáját. Ez a mottó (Egy a tábor) az egyre inkább egységesülő kárpát-medencei magyar közösségi szemléletre is utal” – mutatott rá a politikai programszervező.

MTI Fotó: Veres Nándor

A szabadegyetem idei kínálatát részletezve Sándor Krisztina rámutatott: a jubileumi kiadás kapcsán előtérbe kerülnek az évfordulós rendezvények, a rendszerváltás óta eltelt három évtizedre visszatekintő elemző beszélgetések. Kiemelt téma az első világháború századik évfordulója is. Ezeknek a visszatekintő, számadó, mérlegelő beszélgetéseknek létrehoztak egy új rendezvénysátrat „Harminc éve szabadon” elnevezéssel. A Tusványosra meghívott politikusok és szakértők értékelik az európai parlamenti választás eredményét, idén is több pódiumbeszélgetést szentelnek Európa jövőjének. A közbeszédet meghatározó időszerű székelyföldi témák – az úzvölgyi hősi temető, az erdélyi magyar orvosképzés, a visszaállamosítás ügye – idén sem hiányoznak a Tusványos programkínálatából.

Újdonság idén, hogy a Kriza János népzenei sátor nemcsak az esti táncházak helyszíne lesz: napközben népművészeti, népzenei előadásokra, kézműves foglalkozásokra várják az érdeklődőket.

A szabadegyetem zárónapján, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tart előadást a tusnádfürdői nagyszínpadon, majd válaszolnak a közönség soraiból érkező kérdésekre.

Nézők Orbán Viktor miniszterelnök előadása alatt a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, tavaly. MTI Fotó: Veres Nándor

A magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) nevű erdélyi ifjúsági ernyőszervezet vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozatán mintegy 45 partner intézmény – erdélyi és magyarországi civil szervezet, intézmény és kormányzati szervezet –szervez tematikus programokat a tusnádfürdői kempingben felállított több mint 25 rendezvénysátorban. Az előadók, vendégek és szervezők számára utalva Sándor Krisztina megjegyezte: idén már több mint ezer embernek kellett szállást biztosítani, a Tusványos előkészítéséről és a tábor működtetéséről 270 szervező és önkéntes gondoskodik.

Minden eddiginél bővebb tehát a szabadegyetem kínálata – mondta a politikai programfelelős, ugyanakkor elismerte, a Tusványos nem nagyon tud már terjeszkedni, mert a tusnádfürdői kemping – az Olt folyó és az erdő közötti – behatárolt területét a Tusványos már „maximálisan belakta”.

Az esti koncertek idején a tábor népessége már rendszeresen eléri a tíz-tizenötezres létszámot. Az idei koncertkínálat is jubileumi: igyekeztek az elmúlt évek legsikeresebb előadóit visszahozni a táborba, megőrizve azt a műfaji sokszínűséget, amely a Tusványos koncertprogramját mindig is jellemezte. Idén is fellép a székelyföldi táborban Nagy Feró és a Beatrice, a Magna Cum Laude, Szabó Balázs bandája, a Kiscsillag, Anna and the Barbies, a Bagossy Brothers Company, az Intim Torna Illegál és Ákos.

A tábor és a koncertek területére a belépés 16 óráig ingyenes, utána a belépő ára 20 lej (1380 forint), egyetemistáknak és 65 év felettieknek 10 lej. A részletes program keddtől a tusvanyos.ro honlapon és mobilalkalmazáson is böngészhető.

A Tusványos egyszerre Szabadegyetem és diáktábor – a két eltérő jellegű rendezvény összefonódása generációk találkozóhelyévé teszi a tábort. A gazdag programkínálat sokféle ízlést és érdeklődési kört kielégít, és ez minden korosztály számára az otthonosság érzetét biztosítja. A fiatalok is beülnek a közéleti előadásokra, és az is teljesen természetes, hogy egy-egy koncerten idősebbek is csatlakoznak bulihoz. A Tusványos bebiztosította folytonosságát: itt felnőtt már egy újabb nemzedék, már nemcsak egyetemisták, hanem középiskolásokat is vonz a tábor, öttől hetvenöt évesig mindenki megtalálja a kedvére való programot és remélhetőleg mindig lesz, aki átvegye a szervezést – összegezte a politikai programfelelős.

(MTI)