Harrach Péter: A kereszténydemokrata értékek közös lendületet kaptak

Mivel a KDNP prioritásai megjelennek a költségvetésben, így azt a párt teljes egészében megfelelőnek tartja – mondta a Magyar Hírlapnak Harrach Péter, aki szerint a Fidesz kereszténydemokrata fordulaton ment keresztül – emiatt a kereszténydemokrata értékek politikai képviselete nagy lendületet kapott.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

– A legfontosabbnak a közösségeket, így a családot, az egyházat, a nemzetet, valamint az önszerveződő közösségeket tartjuk – fogalmazott a frakcióvezető. – A családvédelmi akcióterv a legnagyvonalúbb az eddigi támogatások között. Az egyházak is megkapják közszolgálati tevékenységükhöz a megfelelő támogatást, és a nemzetpolitikai célok is teljesülni fognak.

– A számunkra fontos világnézeti kérdésekben soha nem kötöttünk kompromisszumot, de a szövetségen belül nincs is erre szükség – húzta alá Harrach Péter. 

A Hungary Helps Programot illetően megjegyezte, hogy az két okból is fontos a kereszténydemokratáknak: egyrészt megfelel a migrációval kapcsolatos kettős keresztényi felelősségnek, vagyis az önvédelemnek és az üldözöttek lehetőleg helyben megvalósított megsegítésének – másrészt mert januártól a KDNP-s Juhász Hajnalka is részt vesz a programban.


Hirdetés

A KDNP terveiről szólva a frakcióvezető megnevezte a párt prioritásait, így a keresztény kultúra védelmét, a közösségek erősítését, a szociális kérdéseket – valamint a teremtésvédelem ügyét, amellyel kapcsolatban leszögezte: a klímavédelem fontos kérdés, de annak pártpolitikai célok szolgálatába állítása és a pánikkeltés megengedhetetlen.

Harrach Péter kifejtette: az arról szóló vitát, hogy a klímaváltozás vagy a migráció jelent nagyobb veszélyt, el kell kerülni. Mindkettőt kezelni kell.

– A keresztény gondolkodás szerint az ember felelőssége, hogy gondoskodó gazdája legyen ennek a világnak; saját alkotásaival gazdagítsa, ugyanakkor eredeti szépségét és tisztaságát is őrizze – fogalmazott a frakcióvezető, aki úgy látja, hogy környezetünk legnagyobb kártevője a fogyasztói szemlélet.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: MH; Kiemelt fotó: Vasárnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb