Szárnyaló politikai kapcsolatot ápolunk az USA-val

Az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napja 243. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségen Orbán Viktor is beszédet mondott. Ez a tény önmagában is jelzése annak, hogy milyen magas szinten áll az amerikai-magyar politikai kapcsolat, amit a korábbi kormányok idején nem mondhattunk el. A Magyar Nemzet cikkét szemlézzük.

Az elmúlt évek július 4-i amerikai fogadásain a magyar kormány rendszerint miniszteri szinten képviseltette magát. Az amerikai politikai kapcsolatok valósággal szárnyra kaptak Donald Trump elnöki beiktatása óta – írja a Magyar Nemzet. A magyar miniszterelnök májusi, fehér házi látogatásával ezek a kapcsolatok a legmagasabb szintre emelkedtek.

Ugyanez Obama elnök idején elképzelhetetlennek bizonyult volna. David Cornstein nagykövet Budapestre érkezése, valamint  Szabó László korábbi miniszterhelyettes washingtoni nagyköveti kinevezése valódi lendületet adott a kétoldalú kapcsolatoknak. 

Orbán Viktor minderről úgy fogalmazott ünnepi beszédében, amelyről korábban már részletesen írtunk, hogy a közösen vallott értékek tisztelete biztosítja a két nemzet barátságát. – Most ugyanazokat az értékeket védjük – mondta, kiemelve a kereszténység, a család és a biztonság fontosságát.

Forrás: MN; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre