Katolikus álláspontja miatt rúgtak ki egy IKEA-alkalmazottat

Az IKEA egy lengyel alkalmazottját azért rúgták ki, mert bibliai szakaszokat idézett egy belső fórumon írt hozzászólásában, kritizálva a cég LMBT-párti politikáját. Az esetet már a lengyel Igazságügyi Minisztérium is vizsgálja.

Tomasz – aki egy krakkói IKEA áruházban dolgozott korábban – egy, a cég belső hálózatán megjelent írás alatt tett közzé egy hozzászólást, véleménye kifejtése miatt pedig kirúgták munkahelyéről.  Az IKEA által problémásnak gondolt kommentárban a dolgozó egy májusi eseményt bírált, amelynek során az áruházlánc az LMBT-közösség irányában fejezte ki szolidaritását. 

A kommentelést követően a cég arra kérte őt, hogy törölje a hozzászólását, aminek ő nem volt hajlandó eleget tenni.  „Nem cenzúrázhatom Istent” – nyilatkozta arra utalva, hogy hozzászólása bibliai idézeteket tartalmazott. 

Tomaszt emiatt végül kirúgták munkahelyéről.

– Lesokkolt, ami történt. Tény és való, hogy azért vettek fel, hogy bútorokat árusítsak, de katolikus vagyok, és ezek nem az én értékeim – nyilatkozta utóbb. 

Az IKEA külön nyilatkozatot adott ki az esetről, elismerve azt, hogy valóban jogi eljárás folyik az ügyben. Állításuk szerint a cég május 16-án, az IDAHOT (International Day Against Homofobia, Biphobia and Transphobia – vagyis a homofóbia, bifóbia és transzfóbia elleni világnap) alkalmából adott ki egy írást a belső hálózatán, ez alatt fejtette ki a véleményét Tomasz. Meglátásuk szerint a dolgozó kommentje negatívan érintette az „LMBT+ emberek jogait és méltóságát”. 

Pedig nem történt más, mint, hogy Tomasz két bibliai idézetet írt a cikk alá, amelyek – a maguk kontextusában – valóban erőteljes kijelentéseket tesznek a melegek kapcsán. Az idézetek közül az egyik Máté evangéliumának 18. fejezetéből származik: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik”. A másik idézet Mózes harmadik könyvében található meg: „Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk”. 

A cég szerint a dolgozó eljárása megsértette az IKEA emberjogi és esélyegyenlőségi politikáját, ezért váltak meg tőle.  Tomasz és az ügyvédei szerint viszont a cég az ő véleménynyilvánítási szabadságát sértette meg, ezért beperelték az IKEA-t. Tomasz jogi képviseletét az Ordo Iuris nevű jogvédő szervezet látja el, értelmezésük szerint az áruház tévesen állítja azt, hogy az alkalmazott a szentírásbeli idézetek gyakorlati megvalósításáért szólalt volna fel. 

Eközben a lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro is felkért néhány szakértőt arra, hogy vizsgálják meg az esetet.

Nem ez az első olyan eset, amikor a lengyel katolikusok és az IKEA közt konfliktus alakul ki. 2008-ban néhány hívő bojkottot hirdetett az áruház ellen amiatt, hogy a katalógusukban található fotókon meleg párokat is szerepeltettek. 

Forrás: christianpost.com 

Iratkozzon fel hírlevelünkre