Egy korszak alkonya
Kádár János 1945 előtt illegális kommunista, 1948 és 1950 között belügyminiszter volt. 1951-ben letartóztatták, 1952-ben koncepciós perben elítélték, emiatt 1954-ig ült börtönben. 1956. október 25-től az MSZMP főtitkára, 1956. október 30-án a második Nagy Imre-kormány államminisztere lett. November 1-én Moszkvába vitték, ahol rábízták a forradalom leverésének és megtorlásának levezénylését. 1956. november 4-től 1958-ig, valamint 1961-től 1965-ig miniszterelnök, 1965-től 1989-ig az Elnöki Tanács tagja volt.
Nevéhez fűződik az 1956-os forradalmat követő konszolidáció, az átmenet az ún. „puha diktatúrába”.
1968 augusztusában jóváhagyta a „prágai tavasz” elfojtására küldött Varsói Szerződés csapataiban való részvételt, de előtte mindent megtett, hogy a csehszlovákiai bevonulásra ne kerüljön sor.
1981-ben a lengyel ellenzéki „Szolidaritás mozgalom” erősödésekor a szovjet pártvezetés ’56 és ’68 mintájára katonai bevonulást tervezett. Kádár ezt határozottan ellenezte, megmondva, hogy semmiféle katonai segítséget nem nyújt a Varsói Szerződés csapatainak a lerohanásra. A szovjetek végül szükségállapot kihirdetésére szólították fel a lengyel kormányt. 1985 márciusában a Központi Bizottság főtitkára lett.
Pályafutásának hanyatlása 1988-ban májusában kezdődött, ekkor mentették fel őt a pártfőtitkári tisztség alól, ezáltal elvesztette közvetlen hatalmát. A pozícióvesztéshez egyrészt idős kora, másrészt a nemzetközi politika alakulása, harmadrészt pedig az MSZMP-n belül az „utódlásért” folyó harcok vezettek.
Ebben az évben már nagyon látszódott az idős pártfunkcionárius elöregedése is, ahogy arról az alábbi, a BBC által készített interjú is tanúskodik:
https://www.youtube.com/watch?v=qSJJ5lyK1Uo
Kádár politikai helyzetén és egészségi állapotán egyaránt csak rontott az, hogy 1989 első hónapjaiban megkezdődött Nagy Imre rehabilitálása. A korábbi pártfőtitkárnak közvetlen felelőssége volt abban, hogy az ’56-os miniszterelnököt és társait a forradalmat követően kivégezték.
A korábbi pártfőtitkár utoljára 1989. április 12-én szólalt fel az MSZMP Központi Bizottsága előtt. Ekkor a korábbi vezető politikus már jóformán összefüggéstelenül beszélt a múltbeli tetteiről, azonban több alkalommal is sajnálkozással beszélt Nagy Imre és más, a pártállam által kivégzett személyek sorsáról.
Utolsó politikai szereplését követően Kádár állapota egyre inkább romlani kezdett, júniusban már kórházban kezelték. Az elbeszélések szerint halálos ágyán Kádár papot kéretett magához és meggyónta bűneit.
Kádár temetését július 14-én tartották, a szertartást a televízió is közvetítette:
Kádár halálával a szocialista korszak szimbolikusan véget ért. Arra azonban, hogy ténylegesen is bekövetkezzen a demokratikus rendszerváltás, még jó néhány hónapot kellett még várni.
Forrás: wikipedia Címlapfotó: Wikimedia Commons/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény (A képen Kádár János és Grósz Károly látható.)
