Sokkal könnyebbé válik a családalapítás

A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin ismertetése szerint ezzel kapcsolatos, hogy a kormány tovább könnyítette a július 1-jétől kérhető babaváró támogatás igénylését. Mint mondta, azt szeretnénk, ha a lehető legszélesebb körnek és a leginkább zökkenőmentesen hozzáférhető legyen ez a támogatási forma.

Elmondta, hogy a rendeletet úgy bővítették, hogy a júliusban született kisbabák családjára is vonatkozzon. Eddig úgy szólt a szabályozás, hogy csak a támogatásról szóló szerződés megkötését követően született gyermekek jogosítanak fel a támogatásra.

Tájékoztatása szerint azok a házaspárok igényelhetik a babaváró támogatást, ahol a feleség 40 év alatti és legalább egyikük egy legalább hároméves munkaviszonyt vagy például felsőoktatási jogviszonyt tud igazolni. Majd a megszületett gyermekeiknek köszönhetően tudják a felfüggesztést vagy a hitelelengedést kérni, akkor, amikor a babák érkeznek szépen egymás után – tette hozz .

Novák Katalin a beszélgetés során arra is kitért, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal is konzultáltak a támogatás bevezetését megelőzően, és a jegybank kiadott egy olyan állásfoglalást. Ennek egyik része az az adósságfék, amely pont a jegybank ajánlása alapján született meg évekkel korábban. A Medgyessy Péter és a Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt nemcsak az ország, az önkormányzatok, hanem a lakosság is eladósodott, a magyar emberek többsége a devizahiteleket nyögte – emlékeztetett.

 Novák Katalin hangsúlyozta, nem szeretnék, hogy még egyszer ilyen helyzet előállhasson, ezt az adósságcsapdát a jövőben el kell kerülni. Ezért van már teljes hiteldíj mutató, ezért van adósságfék is. Az az alapelv, hogy a törlesztőrészlet jellemzően ne legyen több a havi fizetésnek a felénél.

Kifejtette: ha a házastársak egyike legalább a minimálbérrel megegyező jövedelemmel rendelkezik, akkor már igénybe tudják venni a 10 millió forintos babaváró támogatást.Ebben az esetben a havi maximális törlesztőrészlet 50 ezer forint, ilyen részletekben kell visszafizetni a kamatmentes kölcsönt, hogyha viszont gyermekeik születnek, akkor a hiteltörlesztés felfüggesztése vagy részbeni vagy teljes elengedés is megtörténik.

A Magyar Nemzeti Bank abban is állást foglalt, hogy 75 százalékban felhasználható önerőnek a babaváró támogatás egy következő vagy egy bármilyen hitelhez. Ha a fiataloknak hitelre van szükségük, akkor a babaváró támogatásra tekinthetnek önrészként, akár hitel kiváltására is használhatják az összeg 75 százalékát, azaz 10 millió forint esetén 7,5 millió forint jeleníthető meg önerőként.

A többi új lehetőségről szólva elmondta, a csok-hoz kapcsolódó bővülő kölcsön most már használt ingatlanokra is igénybe vehető lesz, és ott van a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, amely egy már kifejezetten a meglévő gyermekek után igénybe vehető segítség. Ezeken kívül a bölcsődeépítéseket, a bővülő bölcsődei szolgáltatásokat is ugyanúgy tudják majd élvezni a mostani kisgyerekesek.

Kiemelte, jövőre indul a nagyszülői gyed és a négygyermekesek személyi jövedelemadó mentessége.

Forrás: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre