Őszinte vitát az abortuszról!

A kormánypártok a demokrácia klasszikus értelmezését vallják és az ehhez való visszatérést hirdetik egész Európában: a választók akaratát kell képviselni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem lehet a választók akaratával szemben politizálni. Az ugyanis a nyugat-európai politikai elit jellemzője. Ők oktatni és kioktatni akarják választóikat, basáskodni akarnak felettük, nem pedig vezetni őket. A kettő közötti különbségről a már klasszikussá vált, a Facebookon újra és újra előkerülő mém jut eszembe, amely arra mutat rá, hogy a főnök (boss) parancsolgat és maga akarja megszabni az irányt. Míg a vezető (leader) húzza az igát legelöl. Együttműködik a csapatával a közös cél elérése érdekében. Ez a helyzet a mai magyar politikában is.

A kormánypártok politikusai vezetnek, az ellenzéki pártok politikusai pedig főnökösködni akarnak. S ezt jól mutatja a pártok támogatottsága közti különbség is.

A magyar kormányt sokat támadták azzal, hogy keresztény-konzervatív világnézetét rákényszeríti az országra. Ez a hazai és nyugati balliberális sajtóban elterjedt toposz egész egyszerűen nem igaz. Gondoljunk a vasárnapi boltzár ügyére. A kormánypártok megpróbálkoztak ezzel az egyértelműen konzervatív lépéssel. Aztán, amikor világossá vált, hogy a magyarok többsége nem szeretné ezt, akkor korrigáltak és eltörölték a vasárnapi boltzárt. Ugyanezt láttuk más, nem feltétlenül világnézeti kérdésekben is. Jó példa erre az internetadó ügye. Született egy ötlet, amivel szemben felállt egy társadalmi többség, a kormány pedig korrigált: megváltoztatta eredeti elképzelését. A kormánypártok tehát nem meggyőzhetetlenek és hajlíthatatlanok. Sőt! Meggyőzhetők, politikájuk megváltoztatható, ha egy-egy ügyben a társadalom többsége visszajelzést ad.

Ez pedig egy lehetőség is. Lehetőség a keresztény-konzervatív értékeket valló szavazók számára. Érdekes módon ezt a meggyőzhetőséget eddig csak az ellenzéki oldal próbálta meg kiaknázni.

A keresztény-konzervatív szavazók bizonyos kérdésekben elkényelmesedtek. Mivel keresztény-konzervatív kormány van, ezért sokan hátradőltek:

„A kormány teszi a dolgát az értékeink védelme érdekében, nekünk nem kell semmit sem tennünk. A dolgok majd a helyes irányba mennek maguktól.”

Ez óriási hiba!

Az, hogy keresztény alapelveket valló kormánya van az országnak, éppen nem az elkényelmesedésre kellene, hogy sarkalljon. Hanem az aktivitásra. Most ugyanis több lehetőség van minden kérdésben elmondani a keresztényi álláspontot. Megvallani azt az emberek előtt. Ráadásul szabadon. Erre ma Magyarországon van esély és lehetőség. A hatalom senkit sem nyom el emiatt. Sőt, azt gondolom, a hatalmon lévők csak örülnek, ha a keresztények aktívak és cselekednek. Nincs ez mindenhol így,

a nyugati országokban a balliberális propagandának köszönhetően egyre szűkül a keresztény-konzervatív nézeteket vallók lehetősége a társadalomban.

Ezekben az országokban talán nem értették meg annak a szabadságnak a jelenetőségét, ami a rendelkezésükre állt, és amire Jézus Krisztus a saját maga példáján keresztül hívta fel a figyelmet: „Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.” (János evangéliuma 9:4) Néhány országban már igen közel az éjszaka, van, ahol talán már el is jött. Ott a keresztény-konzervatív nézeteket vallók feladata nem a térfoglalás, hanem az ostrom alatt álló állásaik megvédése. Európának ezen a felén azonban nappal van. Tehát az az idő, amikor cselekedni kell. 

A keresztény-konzervatívok társadalmi felelőssége ma óriási.

A mostani helyzet véleményem szerint pontosan olyan, mint amit Jézus a talentumokról szóló példázatokban mondott el, amely a Máté evangéliumának 25. részében a 14-30. versekben található. Az, hogy a keresztények a számukra fontos kérdésekben hallathatják hangjukat, egy lehetőség, egy talentum. Ha nem használják ki ezt a lehetőséget, hátradőlnek – tehát elássák a talentumot –, akkor ezen a területen rossz szolgái Istennek.  A keresztények feladata a föld sójának lenni. Véleményem szerint ez a társadalmi kérdésekre is igaz.  

De mi köze ennek az egésznek az abortusz-szabályozáshoz? A változás kulcsa egy társadalmi kérdésben az állampolgárok többségének meggyőzése.

Sőt, a dolog akkor működik igazán, ha a választók kétharmada támogat egy ügyet. Jelenleg a magyarok kétharmada egyetért a mostani abortusz-szabályozás fenntartásával. A kormány tehát csak azt teszi, amit a választók elvárnak tőle: fenntartja azt a helyzetet, ami mögött kétharmados többség áll.

De mi történne akkor, ha ez a társadalmi többség átalakulna? Azt gondolom, hogy a kormány örömmel és késlekedés nélkül változtatná meg a jelenlegi szabályozást. Ehhez pedig mire van szükség? Arra, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan a keresztények és a konzervatív nézeteket vallók kinyissák a szájukat és minden területen elmondják a véleményüket a kérdésben. Ebben a kérdésben mindenki egy jó értelemben vett lobbista lehet, életkorától, lakóhelyétől, munkájától és minden mástól függetlenül.

Társadalmi többséget ugyanis csak úgy lehet építeni, ha a társadalom minden részében megjelenik az adott üzenet: a falusi kisboltoktól kezdve a nagyvárosok irodaházaiig. Azt gondolom, hogy minden ilyen helyen vannak életpártiak, akik ellenzik az abortuszt.

Az ő feladatuk – s mivel én is ehhez a tárborhoz tartozónak vallom magam ezért: –, a mi feladatunk, hogy társadalmi vitát generáljunk és meggyőzzük barátainkat, ismerőseinket, munkatársainkat élőben vagy a közösségi médiában az álláspontunkról. Tehát ahelyett, hogy magunkban elégedetlenkedünk, hogy a kormány miért nem érvényesíti a konzervatív világnézetet ezen a téren, először cselekednünk kell, mert nappal van!

Alapvetően egyetértek tehát az eredeti cikk írójával: Őszinte vitát az abortuszról!

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője