Csak egy Jézus van

A törvény által felhatalmazott testület véleményezi az újonnan kért neveket. Évente száz új névre adják áldásukat. Az utóbbiak közül csak néhány férfi példa: Emir, Háfiz, Pió, Zsülien, Franklin és Marlon. És a hangzatos női keresztnevek: Afszana, Appia, Bekka, Citta, Inez, Kreola, Lulu, Manna, Tia és Zazi.

– Az előző felsorolásból is kitűnik, hogy az idegen eredetű neveket kizárólag magyar helyesírással lehet anyakönyveztetni – írja cikkében Harmati Dóra.

Még tartja magát az a nézet a 2001. évi XCVI. törvény alapján, hogy olyan neveket tilos a gyerekünknek választani, amelyet a lányok és a fiúk is ugyanúgy viselhetnének. Ilyen uniszex nevek például a Zoel vagy a Dakota.

Érdekes, annak ellenére, hogy adható lenne a Káin név, mégsem jellemző, hogy a bibliai testvérgyilkos nevét választanák gyermeküknek a szülők.


Hirdetés

És noha a „nagy próféta” neve szabadon adható bármely kisfiúnak, ezzel szemben Jézus neve érinthetetlen Magyarországon: a jelenlegi szabályozás alapján azt nem választhatják a szülők. – A felelős grémium a tiltást azzal indokolja, hogy Jézus a magyar és az európai kultúrkörben (a spanyolt kivéve) a kereszténység jelképévé vált – idézi cikkében Harmati Dóra.

A szerző cikke nyomán felmerül bennem a kérdés: a hagyományos, a Teremtő által megálmodott társadalmi nemeket és egyáltalán a kereszténységet – benne a Jézus Krisztusról, a keresztség által elnevezetteket – védő, a névadás területén még önmagukat szilárdan tartó védőbástyákat vajon mikor támadják meg a neoliberális körök az értéksemlegesség szellemében?

Forrás: 777blog.hu

'Fel a tetejéhez' gomb