Káprázatos attrakciók várják a látogatókat a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon

A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) közleménye szerint a fesztivál leginkább várt programja a nemzetközi élvonalban is jegyzett háromdimenziós Zsolnay Light Art Fényfestőverseny lesz. Ennek keretében a világ minden tájáról érkező és legjobbnak bizonyult fényművészek varázsolnak háromdimenziós, mozgó fényalkotásokat a pécsi székesegyház homlokzatára június 28-án, 29-én és 30-án. Egy premier is látható lesz itt a rendezvény pénteki napján éjfél előtt: Bordos László Zsolt az épületvetítést robotlámpákkal kiegészítve olyan egyedi fényalkotást hoz létre, amire Magyarországon még nem volt példa.

Minden este 21.30-kor kapcsolódik fel a Fény Útja, a közel 30 fénnyel festett látnivalóból álló „fénykörút”, amelyen „ódon és modern épületek, parkok, templomok öltöznek milliónyi pixelpontból szőtt alkalmi fénykosztümbe”.

 A káprázatos fényfestéseknek köszönhetően életre kelnek a pécsi belváros kultikus épületei: mozgásba lendülnek az épületek, a Király utca egyik udvarába lépve a látogató úgy érezheti magát, akár egy víz alá merülő búvár, míg másutt beléphetnek egy szivárványba, vagy megcsodálhatják az éjszakai fényfotoszintézist. Az Esze Tamás utca teljesen elsötétül, hogy a látogatók mobiltelefonjaik vakujával fedezhessék fel a fényre éledő motívumokat – írták a kommünikében.

 A pécsi belvárosban található bevásárlóközpontban egy 360 fokos installációban három különböző világ várja a látogatót az absztrakt geometriától kezdve az organikus fényszövedékeken át a futurisztikus gépvárosokig. A belülről interaktív LED-falakkal borított dobozban a néző utazást tehet ezekbe a virtuális terekbe, ahol mozgásával maga is befolyásolhatja a falakon futó képfolyamokat. Éjszaka egy magával ragadó, félgömb alakú installáció látható itt, aminek elkészítéséhez két kilométernyi kábelt használnak az alkotók. A közel 625 tükörből álló reflektív tömb a teljes fényvisszaverődés hatását kelti.


Hirdetés

 A tájékoztatás szerint a pécsi fényfesztivál sajátossága, hogy nemcsak az éj leszállta után, hanem nappal is kínál programokat.

 A világ élvonalába tartozó tűzzsonglőrök, humoros és látványos utcaszínházi, újcirkuszi produkciók szórakoztatják a közönséget. Harmadik alkalommal ad otthont a fesztivál a Magyar Zsonglőrtalálkozónak, ahol a szakmai programok mellett a közönség számára is nyitott zsonglőriskolában lehet betekintést nyerni a zsonglőrködés rejtelmeibe.

 A koncerteken a világ minden tájáról érkező zenészek szórakoztatják a közönséget: a hazai blues fenomén Little G Weevil, az argentin Aguamadera, az olasz Vagatrio, a japán Kenta Hayashi vagy a New York-i Brooklyn Gypsies.

 A fesztiválon olyan új programelemek is helyet kapnak, mint például a tematikus filmvetítések és live actek. Ugyancsak újdonság, hogy „fénynagykövetek” érkeznek a fesztiválra Finnországból.

 A Pécsi Galériában szintén igazi kuriózum várja a látogatókat: Vály Sándor Finnországban élő magyar képző- és médiaművész Gótikus hologramok című installációja.

 Az ingyenes fesztiválon aki még több élményre vágyik, azt várja a Fény Útja Extra, amelynek kiemelt helyszínei és exkluzív programjai egy karszalag megvásárlásával látogathatók.

  A programokról további részletek itt olvashatók.

Forrás: MTI    Fotó: fenyfesztival.hu

'Fel a tetejéhez' gomb