Június 19-én kezdődik a 2020-as költségvetés vitája

 A házelnök napirendi indítványa szerint az ülés a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor kezdődik, ezt az interpellációs blokk követi.

A parlament kedden dönthet a 2020-as esztendő nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról, majd a kabinet a jövő évi adócsomagjáról tart általános vitát.

 A 2020-as büdzsé tárgyalása szerdán kezdődik a pénzügyminiszter legfeljebb 40 perces nyitóbeszédével, amelyet az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökének felszólalása követ 30-30 perces időkeretben.

A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre szerdától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról.


Hirdetés

 A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott, a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály kiemelte, jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások.

A tárcavezető javaslatában 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra történő mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval számol.

Forrás: MTI  Fotó: MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb