Egy géniusszal kevesebb – elhunyt Franco Zeffirelli
Zeffirellit egész pályafutása során az örök értékek vonzották, a kultúra magva, amely nincs kitéve korok divatjának. Alkotásaiban az érzelem áll a középpontban, hősei a boldogság után kutatnak, a vallási és társadalmi bezártságból keresik a kiutat.
Több mint kéttucat filmet rendezett, és olyan színészcsillagokkal dolgozott együtt, mint Elizabeth Taylor, Richard Burton, Laurence Olivier, Alec Guinness, Faye Dunaway, Jon Voight. Gyakran a közönség nagyobbra értékelte alkotásait, mint a kritikusok.
A sokoldalú művész a politikától sem tartotta magát távol. 1994 és 2001 között az olasz szenátus tagja volt Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia képviseletében. A mélyen vallásos rendező 2007-ben XVI. Benedek pápa filmes konzultánsa lett.
Egy férjes asszony és egy nős férfi házasságon kívüli gyermekeként látta meg a világot Firenzében 1923-ban, egyes kutatások szerint Leonardo de Vinci leszármazottja. Mivel anyja a vér szerinti apa vezetéknevét nem adhatta a kisfiúnak, Mozart Idomeneo című operájának Zeffiretti című áriáját választotta, ezt írták el anyakönyvezéskor. A firenzei egyetem építészeti karára iratkozott be, a második világháború alatt partizánként harcolt, majd brit katonák tolmácsa lett. A háború után folytatta ugyan tanulmányait, de érdeklődése a művészetek irányába fordult, elsősorban a Laurence Olivier rendezésében és főszereplésével készült V. Henrik című film hatására. Színészkedett, volt díszletépítő és díszletfestő, és életre szóló barátság szövődött közte és Luchino Visconti között, akinek 1948-ban asszisztense lett a Vihar előtt forgatásán. (Zeffirelli 2006-ban megjelent önéletrajzában vallott először nyíltan homoszexualitásáról, Visconti iránti szerelméről). 
Zeffirellit, aki közreműködött Roberto Rossellini és Vittorio De Sica filmjeiben is, alapvetően a klasszikus zene és irodalom érdekelte. 1952-ben nagy sikerrel vitte színre Rossini Olasz nő Algírban című művét a milánói Scalában (ahol az idők során 21 operát mutattak be díszleteivel). Pályafutása során negyven operát rendezett, köztük Verditől a Traviatát és az Aidát, Donizetti Lammermoori Luciáját, a Bohéméletet Puccinitől, Wagner-művet viszont soha, mert csak a bel canto világát érezte közel magához. 1964-ben a londoni Royal Opera House-ban Maria Callas és Tito Gobbi főszereplésével állította színpadra a Toscát, s még ugyanabban az évben Párizsban, szintén Callasszal a Normát. A New York-i Metropolitanben évekig repertoáron volt az általa megálmodott Bohémélet, Tosca, Turandot és Don Giovanni. Több klasszikus operát meg is filmesített, a Traviata látványtervét 1982-ben jelölték Oscar-díjra, majd megkapta a brit filmakadémia Bafta-díját.
Zeffirelli „Shakespeare-specialista” filmesként ismert. Első játékfilmje 1967-ben A makrancos hölgy alapján készült. Az egy évvel későbbi Rómeó és Júlia több tabut is megtört: ő volt az első, aki valóban tinédzserekkel játszatta a darab szerint tizenéves veronai szerelmeseket, és egy meztelen jelenetet is beillesztett a filmbe. A rendezésért Oscar-díjra jelölték.
Az 1973-ban Assisi Szent Ferenc életéről készült Napfivér, Holdnővér sokak szerint minden idők egyik legszebb vallásos tárgyú filmje. 
A Názáreti Jézus, melynek televíziós és filmváltozata is készült, témaválasztásával is vitákat gerjesztett, a végeredmény azonban a bibliai téma egyik legpontosabb filmes feldolgozása lett.
2017 őszén szülővárosában, Firenzében megnyílt a nevét viselő kulturális központ, amelyben állandó kiállítás mutatja be munkásságát.
Forrás: MTI Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
