Új helyre költözik a VOLT Fesztivál

Lobenwein Norbert alapító elmondta: a rendezvény 1993-ban indult a Soproni Sportcentrum területén, amelyet hamar kinőtt a rendezvény. Onnan költözött a Lővér Kempingbe, amely 2018-ig több szomszédos területtel együtt adott otthont a VOLT-nak.

Itt nem volt lehetőség fejlesztésekre, 2016-ban a Modern Városok Program keretében azonban 1 milliárd forint értékű támogatást kapott Sopron egy szabadtéri fesztiválhelyszín kialakítására. A beruházás tavasszal indult el – mondta el az alapító. Elhangzott: a Harta felé található területet közművesítették, új víz-, szennyvíz-, és csatornahálózatot építettek ki.

(MTI)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb