Ohrid keresztény öröksége
A kereszténység a Krisztus halálát követő 20 évben érkezhetett Macedóniába, már amennyire Szent Pál apostol első tesszaloniki hívekhez írt leveléből következtethetünk. Tesszaloniki (vagy Thesszaloniki, vagy csak Szaloniki) akkoriban a római Macedónia tartomány fővárosa volt.
A régészeti ásatások alapján elvitathatatlan, hogy a kereszténység már a 4. században aktívan jelen volt Ohrid városában is, az 5. században már saját bazilikával rendelkeztek.
A helyi kereszténység aranykorát azonban mégis az jelentette, mikor Cirill és Metód, majd az őket követő Szent Naum és Szent Kelemen a 9-10. században a városban tevékenykedtek. Hozzájuk kötik a szláv ábécé kialakítását, a biblia óegyházi szláv nyelvre való lefordítását, Ohrid máig legjelentősebbnek tartott kolostorainak felépítését.
Az Ohridi-tó partján épült város életét mindig nagyban meghatározta a víz közelisége. Azon túl, hogy a Josip Broz Tito jugoszláv elnök által az egyik félszigeten építtetett luxus rezidencia azóta a mindenkori macedón elnök lakhelyéül, nyaralójául szolgál, a környezet tényleg tökéletesen alkalmas arra, hogy a biztonságos elvonultságra vágyó szerzetesek, papok kolostorainak otthont adjon. A tó és környéke 1979/80 óta az UNESCO természeti, történelmi és kulturális világörökségeinek listáján szerepel. A vízfelszín körülbelül harmad akkora, mint a Balatoné, ám a tó igen mély. Legmélyebb pontja 288 méter, de elég ha annyit mondok, a tengerünk víztérfogata 1.9 km3, az Ohridi tóé azonban 55.4 km3. A víz mindemellett végtelenül tiszta, a vízalatti látótávolság 20 méter fölötti.
A tó déli partjára épített Szent Naum kolostor 905-ben készült el, a templom ikonosztáza eredeti állapotban maradt meg. A parti szikák tövében a szent képét őrzi az a szobor, melyet Boris Dzeparoski „szabad-szobrász”, 15 óra munkával, egyetlen láncfűrész segítségével egy élő fából faragott ki. A kolostor azon nevezetességek közé tartozik, amelyek akár autóval is – nem csupán hajóval, vagy gyalogos úton – megközelíthetők.
A balkáni útmutatók legkedveltebb fotóin a halász negyed fölött ékkőként tündöklő Szent János-templom szerepel.
Egészen megrendítő volt megtapasztalni a helyiek istenközeliségét. Az ország gazdasági helyzete miatt kialakult általános búskomorság felszíne alatt végtelenül nyitott tekintetű, tisztes embereket ismerhet meg az arra járó. Egyben megrendítő, reménykeltő és felrázó élmény, mikor minden kocsiban keresztet látsz lógni a visszapillantóról, vagy mikor a hajóskapitány (nem kell nagy rongyrázásra gondolni, a parton egy fél marék apróért áthajózzák az embert bárhova kis ladikokon, kicsit több pénzért azonban már bőrüléses katamaránon szállítják az embereket) az egyik tóparti kegyhelynél mindenkit megelőzve betipeg az aktuális évezredes múltú kápolnába, hogy a keleti egyház szokásai szerint végigcsókolgassa a szent ikonokat. Tömegközlekedés 50%-ban csak papíron létezik, de emiatt sem kell aggódni, ugyanis még stoppolni sem kell, az autósok maguk szólítják le az út szélén álldogálókat, hogy szívesen elvisznek, ha épp arra tartunk.
Azt hiszem jó példával járnak elől még honfitársaink számára is, hisz a macedónok nyájassága nem abból fakad, hogy a helyiek által velejéig korruptnak vélt, ingadozó gazdasági helyzet kilátástalanságában már elengedték a problémát. Sokkal inkább fakadhat ez a társadalom Istenbe vetett alapvető bizalmából.
Varga Gergő Zoltán
