Joth Hunt: Isten becsapta a könyvet

Egy idő óta már megmagyarázhatatlan fizikai gyengeségek jelentkeztek a dicsőítésvezetőnél. A rákot diagnosztizáló orvos, miután megosztotta a vizsgálati eredményeket, meglepődött Joth Hunt higgadt reakcióján. Az énekes megvallotta: hisz Isten gyógyító erejében, és a közösségében is sok gyógyulást látott már.

Ezután hazament Rachelhez, a feleségéhez, és elmondta neki a hírt az egészségi állapotával kapcsolatban. Ő azért ezt nehezen fogadta. De megbeszélték: nem fognak a negatív dolgokra koncentrálni.

Sokkal inkább hisznek Istenben, és abban, hogy minden rendben lesz.

Pénteken tudta meg, hogy beteg, ám vasárnapra már be volt ütemezve egy szolgálat, amely az egyik legmeghatározóbb dicsőítésvezetés volt számára. Nagyon erős pillanatokat élt meg benne. Elénekelték az akkor még új, „Only Way” című dalukat is.


Hirdetés

A dalszöveg soha nem látott mértékben hatolt a szívéig.

Éppen olyan dolgokon ment keresztül, mint amilyenekről szólt a dal: „Jézus, te vagy az egyetlen út, nem számít, mit mond nekem más, hiszek benned!”

Az éneket azelőtt szerezte néhány nappal, hogy megtudta, beteg. Joth Hunt saját bevallása szerint amikor dalt ír, tudja: egyesek abban az élethelyzetben vannak, akikről éppen énekel. Ez esetben nem hitte volna, hogy valójában saját magáról fog énekelni, ennyire mély értelemben.

Amikor bement a kórházba az első hivatalos vizsgálatra, azt mondta az őt vizsgáló orvosnak, hogy épp indulna Ázsiába. Nagyon szeretne ott lenni a turnén. Az orvos kijelentette, hogy erre semmi esélye. Ezután visszament a közösség irodájába, és elmondta Sam pásztornak: nagyon úgy fest, nem fog tudni menni az ázsiai turnéra. Erre Sam azt felelte: ezt nem szeretné elfogadni, és küzdjenek, imádkozzanak „áttörésért”.

Sam Evans pásztor más szemszögből élte meg a betegséggel kapcsolatos eseményeket. Nem hitte, hogy elérkezett volna Joth földi életének a vége. Úgy látta, Isten ennél még több feladatot tartogat Joth számára. Ezért azt javasolta neki, hogy ne adja fel. Keressék együtt, mit gondol és mit akar az egész témáról Isten!

Joth ezután újra megerősödött abban a hitben, hogy meggyógyulhat, sikerülhet továbblendülni ezen az állapoton. A következő hét péntekén megműtötték. Az operáció sikeres beavatkozás volt, kiszedték a tumort. Utána elég rosszul érezte magát még napokon keresztül.

A Planetshakers az idei Ez az a napon az Aréna színpadán; Fotó: Vasárnap.hu

Rákövetkező hét szerdán, amikor bement a kontrollvizsgálatra, erősen kételkedett abban, hogy pozitív választ kaphat-e majd a kérdésére: repülhet-e másnap Ázsiába? Ennek ellenére azt mondták neki: szépen gyógyul, repülhet – osztotta meg a gyógyulás történéseit kissé elérzékenyülve a dicsőítésvezető.

Miközben ment ki az orvosi szobából, éppen a CT eredményeit hozták.

Ezekből kiderült, hogy teljesen megtisztult a ráktól.

Közérzetileg azért még nem volt jól ekkor sem. Nehezen járt, de lelkileg nagyon feldobódott, megtapasztalta a csodát.

A repülés napján, ahogy felkelt az ágyából, meglepődve tapasztalta, hogy tudott járni, és egyre jobban lett, bár azt azért még érezte, hogy műtéten esett át. Ezután megírta a „God is on the Throne” című dalt. Újra és újra a dal címe pörgött benne, és az a csoda, amit személyesen átélt.

Ázsiában a péntek esti koncert előtt a színfalak mögött elmesélte a többieknek, miken ment keresztül. A csapat egy része még addig nem tudott az egészről semmit sem. Joth tanúságot tett Isten erejéről, amely az egész csapatot megérintette: „Az ellenség nem akarta, hogy itt legyek ma este. De veszített. Isten győzedelmeskedett.”

Az este során egy hatalmas dicsőítést csaptak.

Az emberek, a közönség nem tudta, mi történik a színpadon. Csak a csapat volt tudatában annak, hogy több van a dalok mögött. Isten iránti hála volt mindnyájuk szívében.

A turné után Joth visszament még egy kontrollra. Azzal együtt, hogy hitt Isten nagyságában és erejében, volt a szívében valamiféle félelem: vajon teljesen meggyógyult-e a műtét után. – Csüngött az orvos minden szaván, ahogy beszélt hozzá – meséli a csapat első számú dicsőítésvezetője. Az orvos beszámolt arról, hogy nem találják a rák semmiféle nyomát a testében, kemoterápia sincsen semmi szükség. Kész vannak.

– Isten becsapta a könyvet. Nem csak, hogy lezárta a fejezetet, becsapta a könyvet! – utalt Joth Hunt az Istentől ajándékba kapott teljes gyógyulására.

'Fel a tetejéhez' gomb