Magyar Tudományos Akadémia? Magyar Tudományos Akadémia!

Természetesen, mindenféle mese, amely szerint egy új eredmények elérését a tevékenysége legfőbb értékének tartó tudományos testület fontos dokumentumokat rejtene el, csakis a véres amatőrök lázas fantáziájában születhet meg. Ugyanis a régi eredményeket új fényben megjelenítő anyag elrejtésével saját tudományos előhaladásukat lehetetlenítenék el. Kétségtelenül lehetnek az Akadémia tagjai között kevésbé érdemdúsak is, tartozhatnak különböző vallásokhoz és szavazhatnak különböző pártokhoz, de mindannyiuk mögött százszor több eredmény rejlik, mint az ilyen rémmesék kiötlői mögött.

Ami pedig a sztálinista Akadémiát illeti, a következőt kellene mindenkinek tudnia. Az ITM és az MTA között folyó tárgyalásokon két öt tagú bizottság ült egymással szemben. A minisztérium küldöttségében egy személy képviselte a minisztériumot, egy az NKFIH-t és egy a Bay Zoltán Intézetet, és kettő az Akadémiát. Azaz hét akadémikus és három hivatalnok ült az asztal körül. A hét akadémikusból három piarista, egy pedig bencés diák volt. Azaz az MTA nevében beszélők több mint a fele egyházi gimnáziumból jött. Semmiképp sem a magyar nép ellenségei.

Akkor mégis mi a baj?


Hirdetés

A válasz egyszerű: vannak emberek, akik mások eredményei és sikerei láttán, saját kudarcos életük ismeretében, epeömlést kapnak, és nem bírják elviselni, hogy mások vitték valamire, míg ez nekik nem sikerült.

Harcolnak a tekintély és a teljesítmény mindenféle elismerése ellen. Nemcsak az MTA esetében, hanem általában. Szegények, nagyon boldogtalanok lehetnek.

Maróth Miklós

'Fel a tetejéhez' gomb