Csütörtökön kezdődik a 90. Ünnepi Könyvhét

A könyvhét története 1927-ben kezdődött – Supka Géza író ekkor vetette fel a kezdeményezés ötletét a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) miskolci közgyűlésén. Nem sok idő kellett hozzá, hogy az elképzelés valósággá váljon: az első Könyvhetet két évvel később, 1929-ben rendezték meg

Napjainkban a rendezvényen már nemcsak kedvenc könyveinket tudjuk megvásárolni és dedikáltatni a szerzőkkel, hanem változatos programokon is részt vehetünk: sor kerül számos kerekasztal-beszélgetésre, könyvbemutatókra, illetve néhány színpadi előadásra és koncertre is – az interneten elérhető program szerint. 

A rendezvény budapesti helyszíne a Duna-korzó mentén, a Vigadó tér és a Március 15. tér közt lesz, itt körülbelül 150 stand és mintegy 200 kiadó várja majd az érdeklődőket. A főváros mellett természetesen az ország más nagyvárosaiban is szeretettel várják a könyvbarátokat, e városok közül idén Miskolc lett a Könyvhét „vidéki központja”. 

A Könyvhéttel párhuzamosan a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezésre kerül a Margó fesztivál is, amely szintén az irodalom és az olvasás népszerűsítését szolgálja. Június 13-án, szintén a múzeumban fogják átadni a Szép Magyar Könyv Verseny díjait is.


Hirdetés

A Könyvhét célja – az „Olvasó vagyok” szlogen jegyében –, hogy elősegítse az irodalmi kultúra, valamint az olvasás népszerűsítését, különösen a fiatalabb generációkhoz tartozók körében, akik már a közösségi média világában nőttek fel, és egyre ritkábban vesznek könyvet a kezükbe.

És bizony eléggé úgy fest, hogy az irodalom népszerűsítésére nagyon is szükség is van. (A témáról a PIM határon túli szervezetekkel nemrégiben kötött megállapodásaihoz kapcsolódóan korábban már írtunk.)

Egy 2010-es, a Központi Statisztikai Hivatal által készített kutatás kimutatta, hogy 1987 és 2010 közt majdnem felére csökkent a rendszeresen olvasók aránya a magyar népesség körében. Egy másik, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által nemrég készített kutatás (amely innen letölthető) alapján pedig azt láthatjuk, hogy a gyermekek – különösen az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők gyermekei – egyre ritkábban vesznek a kezükbe könyvet. 

A könyvhéten bemutatott kiadványok között a szórakoztató irodalomi alkotásoktól kezdve egészen a tudományos irodalomig szinte minden műfaj képviselteti majd magát. Aki dedikáltatni szeretne egy-egy könyvet, az alábbi linken tájékozódhat arról, hogy mikor és hol lesz erre lehetősége a rendezvény keretei közt.

Kiemelt kép: pxhere.com

'Fel a tetejéhez' gomb