„Reprodukciós erőfeszítésért” cserébe főállású anyaság

Tóth I. János egyetemi docens szerint a jelenlegi támogatások megléte mellett nem a három-négy gyerekesek lesznek többen, hanem az ennél több gyermeket vállaló szülők. A fiatal nők egyharmada gyermektelen. Öt-nyolc gyermek nevelése természetes módon kivonja az anyát a munka világából. A főállású anyaság és a vele járó tisztességes munkabér biztosításával vállalható ez a gyerekszám. Ennek révén megállítható a népességfogyás. A Magyar Nemzetben megjelent írást szemlézzük.

Sajnos Magyarországon régóta nagyon kevés gyerek születik – állapítja meg a Magyar Nemzet oldalán megjelent írásában Tóth I. János. A demográfiai mutató számai elmaradnak a kettes termékenységi rátától, amely hosszú távon biztosíthatná a stabil népességet.

– A szocialista kormányok megszorításainak következtében a termékenységi ráta drámai ütemben csökkent. Nem csoda, hogy a pozitív intézkedések ellenére sem sikerült még megállítani a népességcsökkenést – mutat rá a szerző.

Az egyetemi docens meglátása, hogy minél több gyermeke van egy családnak, annál alacsonyabb a szülők életszínvonala. Ám ez a tendencia megváltozik az új támogatásoknak köszönhetően. A három-négy gyermekes nagycsaládosok várhatóan egyre többen lesznek.

Azonban külön figyelmet érdemel az öt-nyolc gyerekesek helyzete. A szerző szerint a főállású anyaság intézménye a most bevezetett intézkedések mellett érdemben már nem növelné a három-négy gyerekesek számát, viszont jelentősen meg tudná emelni az öt-nyolc gyerekesek arányát, amire nagy szükség lenne.

Tóth I. János úgy véli, a stabil népesség megtartásához a három-négy gyermekes családokból dupla annyi kellene, mint amennyi gyermektelen fiatal nő van. – Magyarországon a fiatal nők harminc százaléka gyermektelen. Ilyen mértékben biztosan nem fog nőni a három-négy gyerekesek aránya a társadalomban – állapítja meg a szerző.

A népességfogyás megállítható lenne, ha a nők egytizede öt-nyolc gyermeket vállalna.

Ennyi gyerek vállalásával már biztosan nem lehet a munka világában dolgozni. Éppen ezért lenne jó, ha a magyar társadalomban az anyák „reprodukciós erőfeszítéséért” cserébe a főállású anyaság munkaként lenne elismerve – ennek megfelelő munkabérrel.

A cikk szerzője megjegyzi, a nők szabadságát is növelné egy efféle elismerés, hiszen gazdagítaná a női életpályák számát, és nem pusztán a termékenységi ráta növekedését eredményezné.

Forrás: MN

Iratkozzon fel hírlevelünkre