Döntés született nyolc európai szuper-számítástechnikai központ helyszínéről

A luxembourgi székhelyű EuroHPC tájékoztatása szerint a nyolc szuper-számítástechnikai központot a bulgáriai Szófiába, a csehországi Ostravába, a finnországi Kajaaniba, a luxembourgi Bissenbe, a portugáliai Minhóba, a szlovéniai Mariborba, valamint Bolognába és Barcelonába telepítik.

A központok olyan területeken támogatják majd az alkalmazások fejlesztését, mint az egészségügy, a gyógyszer- és anyagtervezés, a biotechnológia, az időjárás-előrejelzés, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem.

A közös vállalkozásban részt vevő 28 ország közül összesen 19 lesz tagja a központokat üzemeltető konzorciumoknak. Az uniós forrásokkal együtt így a közös vállalkozás összesen 840 millió eurós (egy euró mintegy 320 forint) költségvetésből gazdálkodhat.

Az EuroHPC közös uniós vállalkozás 2018 novemberében jött létre az Európai Bizottság javaslatára és az Európai Unió Tanácsának támogatásával. Célja, hogy az EU 2020 végére világszínvonalú szuperszámítógépes infrastruktúrával rendelkezzen.


Hirdetés

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb