A püspöki konferencia a szexuális visszaélések jelzésére alkalmas rendszert dolgoz ki

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) őszre megvalósítja azt a mindenki számára hozzáférhető rendszert, amelyen keresztül bárki jelezheti az egyháznak a szexuális visszaéléseket - közölte Tóth Tamás, az MKPK titkára a testület nyári rendes tanácskozása után tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Tóth Tamás elmondta: Ferenc pápa május 7-i, „Ti vagytok a világ világossága” kezdetű motu propriója (saját kezdeményezésre született rendelkezése) egyéves határidőt ad az egyházmegyéknek, hogy kidolgozzák rendszerüket a bejelentések kezelésére, az MKPK azonban már őszre szeretne elkészülni a sajátjával.

Hozzátette: a június 1-jén hatályba lépett pápai rendelkezés pontosan előírja, hogy ki köteles kivizsgálni a szexuális visszaélésekről szóló bejelentéseket. A magyar püspöki kar ennek figyelembevételével alakítja majd ki a struktúrát, amelyben nagy felelőssége lesz az egyházmegyéknek és a megyés püspököknek, ugyanakkor a rendszer valószínűleg országos szintű lesz.

Úgy fogalmazott: „az MKPK megismétli a 2019. március 25-i közleményében foglaltakat és kifejezi, hogy az egyházban és a társadalomban nem fogadja el és nem tolerálja a kiskorúak bántalmazását”.

MTI

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre