Ha akkor – Kádár Magyarországa és Ceausescu Romániája idején – valaki azt mondja nekem, hogy 32 év múlva az akkori pápa Csíksomlyóra látogat, és a somlyói nyeregben a kegyszobor jelenlétében szentmisét mutat be a magyar híveknek, hát legalábbis kételkedtem volna az illető épelméjűségében. Vagy ha erős képzelő-tehetségem okán elhittem volna ezt, akkor egészen biztos lettem volna abban, hogy valamennyi mozogni képes magyar katolikus ott lenne ezen az eseményen (elképzelve egyúttal azt a „lehetetlen” helyzetet, hogy teljesen szabadon utazhatunk Erdélybe). Több mint három évtized, valamint a demokrácia komfortossága azonban azt eredményezte, hogy „csupán” százezres tömeg várta a pápát 2019. június 1-jén Csíksomlyón. Lehet – és néha kell is! – kritizálni a pápa egy-egy közéleti megnyilvánulását, hogyha azzal nem értünk egyet, az „Érted haragszom, nem ellened” József Attila-i igazság fényében. Ám, ha Szent Péter utóda a magyarság lelki központjába látogat, az rendkívül kiemelkedő találkozás.

Hetek óta folyamatosan szakadó eső, hideg szél és ilyen körülmények közt történő sok órás várakozás előzte meg a mise kezdetét. Aztán megérkezett a pápa, az eső elállt, a mise végeztével pedig a nap is kisütött, amely így is maradt egész estig. Valahogy szimbolikusnak érzem ezt. Akik ugyanis kitartanak évtizedeken át a rossz, kegyetlen körülmények között is, azokra Isten kegyelméből bizonyosan rá fog sütni az éltető Nap.

Dominus vobiscum – mondta a Szentatya, s mi egy szívvel harsogtuk: és a Te lelkeddel! A mise folyamán latin szavaira végig magyar válaszok érkeztek, és hiszem, hogy ezáltal nemcsak Ő jelenítette meg Krisztust számunkra, hanem mi is megmutattuk a magyarok hitét és hűségét Krisztushoz és az Egyházhoz.

hirdetés

2 pápa, 2 elszakított magyar terület, 32 év és 2 rendszer. Nagy távolságok, de a Lényeg ugyanaz!

Tarnai Richárd