Piano Guys: Varázslat és bohózat a budapesti színpadon

A világszerte ismert formáció rengeteg magyar rajongóval büszkélkedhet. Európai turnéjuk nyitóállomásán azonban erős hiányérzettel hagyhattuk el az arénát, mert bár számos kedves gesztust kaptunk, a lényeg a háttérben maradt...

Előrebocsátom: nagyon szeretem a Piano Guys zenéjét, és tisztelem mindazt, amit elértek. Nagy út áll mögöttük, rengeteg munkát fektettek abba, hogy világhírnévre tegyenek szert, amit ráadásul nem is egyetlen, műanyag gagyival értek el, mint sokan mások.

Éppen ezért vártam nagyon a formáció budapesti koncertjét. Az egyébként borsos árú jegyet időben megvettük feleségemmel, hogy biztosan bejussunk (bár végül nem volt telt ház hétfőn a Papp László Sportarénában), és izgatottan készültünk a produkcióra. Ami aztán csalódást okozott.

A Piano Guysban megvan a virtuozitás, remekül elegyítik a klasszikust a modernnel, merészek, de tiszteletben tartják a határokat, brandépítésben pedig tankönyvbe illő profizmust mutatnak fel. Budapesti koncertjük azonban keveset mutatott fel ezen erényeikből. Kicsi (de tényleg nagyon kicsi) túlzással azt mondhatjuk, többet beszéltek, mint zenéltek, ami egy ideig érdekes volt (például hogyan indult a Utah-i páros egy üzletből a világhírnév felé, miért kell 34 különféle cselló, miből merítenek ihletet), és humorérzékük sem utolsó, azonban átlépték azt a határt, amikor mindez erőltetett showmankedésbe megy át, és zavaróvá válik, hiszen mégsem erre fizetett be a közönség. A poénok egy idő után egyre kevésbé ültek, amikor pedig Pachelbel D-dúr kánonját parodizálták, amely sokak szívéhez áll nagyon közel, nehéz volt a helyünkön maradni. Koncert helyett olykor ügyetlen kabaréra emlékeztetett az, ami a színpadon történt.

Amikor végre zenéltek, fantasztikusan éreztük magunkat, némelyik dalnál bizony könnybe lábadtak a szemek. A Story of My Life például zseniális volt, az eredeti, az élet értékéről bizonyságot adó klippel a háttérben, de ezt sem élvezhettük sokáig, mert az átvezetésben (5 perc zene után 4 perc duma) újabb poénkodással vágták agyon az érzést. 

Értéket képviselt a nagycsaládi lét szépségéről és az Istenbe vetett hitről szóló tanúságtételük, többször is megvillantották azt a zsenialitást, amiért milliók rajonganak zenéjükért, ám a katarzis sajnos elmaradt: elmosta a jópofizás, a show és a megfelelően felépített dramaturgia hiánya. Reméltük, hogy a ráadás kárpótol, de az sem jött igazán össze. Zsenik, de ebből keveset mutattak csak meg…

Kiemelt képünk egy korábbi koncerten készült. Forrás: Facebook, a Piano Guys hivatalos oldala.