Taiwan Nemzetközi Vallásszabadság Fórumot szervez

Május 30-tól június elsejéig tartják az első Taiwani Nemzetközi Vallásszabadság Fórumot (TIRFF). A rendezvényen a legtöbb, az ügyért munkálkodó NGO is részt vesz.

A China Aid, a Heritage Foundation, a taiwani Presbiteriánus Egyház, és – az úgyszintén helyi gyökerekkel rendelkező kínai emberi jogokért küzdő szövetség – a TACHR szervezetek együttműködésének köszönhetően jöhetett létre az első taiwani nemzetközi fórum a vallásszabadságért. 

Az eseményen a vallási sokszínűség az egyes intézmények elöljárói és vezetői által képviselteti magát, de államférfiak és NGO-vezetők is összegyűlnek május 30. és június 1. között, hogy globálisan érzékelhető lábnyomot hagyjanak a vallásszabadság témájában.

A találkozó a “Felnövekvés a feladathoz” mottót kapta.

A kormányzati és az NGO szektor a vallási vezetőkkel együtt áll ki az ügyért, nem kevesebb, mint 27 ország képviseletében, írja az ICC. A találkozó célja, hogy olyan mechanizmusokat és partneri kapcsolatokat építsenek ki, amely együtt képes lesz az emberi jogok terén, különösen a vallásszabadság kérdésében jelentős előrelépést biztosítani.

Az Egyesült Államok egykori jogi képviselője, Kenneth Starr a Taiwan Newsnak adott interjújában felszólalt a Kínában érzékelhető keresztény és muszlim elnyomás ellen, melyet “az emberi jogok alapvető megsértéseként” bélyegzett.

Külön beszélt a keresztény kisegyházak köreiben végbevitt szervezett pusztítás súlyosságáról.

A Fórumon az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadságért felelős Bizottság képviselete is felszólal.

Varga Gergő Zoltán

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre