Magyar Nemzet – Nagyon népszerű a faluprogram

Nagyon komoly érdeklődés kísérte a Magyar falu program eddig lezárult öt pályázatát, ami azt bizonyítja, hogy a támogatott célok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen – írja szombati számában a Magyar Nemzet, amely szerint a jövő évi tervezett költségvetés is kiemelten kezelné a programot.

Május közepén és végén zárult le a beadási határidő a Magyar falu program eddig meghirdetett öt pályázatánál. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos tájékoztatása szerint

a helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére 949 kérelmet nyújtottak be, az igényelt támogatási összeg meghaladja a 14,2 milliárd forintot, ami a hétmilliárdos keretösszegnek több mint a duplája.

A nemzeti és helyi identitástudat erősítésére kiírt pályázatra 1216 kérelem érkezett be, a települések csaknem 18,2 milliárd forint támogatást kértek összesen.

Itt is óriási volt az érdeklődés, hiszen a keretösszeg hatmilliárd forint – fogalmazott Gyopáros Alpár.

Az orvosi alapellátáshoz kapcsolódó három pályázatnál is elkészült az összesítés.

E szerint orvosi rendelő fejlesztésére 385, eszközbeszerzésre pedig 839 kérelmet adtak be.

A két elemre négy–, illetve kétmilliárd forint a keretösszeg, de e pályázatok esetében is óriási érdeklődést tapasztaltak, csak az orvosi rendelők felújítására 11 milliárd forintot meghaladó igényt nyújtottak be.

„Az orvosi szolgálati ház építését támogató programban a rendelkezésre álló keretösszeg ötmilliárd forint. E pályázatnál nem határoztunk meg benyújtási határidőt, tehát folyamatosan lehet beadni a támogatási igényeket. Eddig hat kérelem érkezett be, de további tizenöt beadványt éppen feltöltenek”

– tette hozzá a kormánybiztos.

A pályázatok lezárását követően hatvan napon belül elbírálják a kérelmeket, majd a támogató okiratok elkészülte után további öt napon belül az összegeket is szeretnék elutalni – írja a lap.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre