Vulkán nap és Európai Uniós Fejlesztések Nyílt Napja Ipolytarnócon

Akik az Innovációs és Technológiai Minisztérium Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárságának információs pultjaihoz látogatnak, megtudhatják, hogy a Széchenyi 2020 program keretében milyen lehetőségekkel támogatja a kormány hazánk természeti kincseinek és évszázados hagyományainak megőrzését – írják a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó terület honlapján.

Ipolytarnóc – egykori ősállatok szobrai

A minisztérium interaktív kiállítása és játékprogramjai az Ősfenyő Belépő Látogatóközpont melletti területen kapnak helyet. Bemutatják Ipolytarnócon a virtuális homokozót, szó lesz a nap során arról, hogy mivel foglalkozik egy természetvédelmi őr. Évmilliók dokumentumai címmel kőzetbemutatóval is várják a látogatókat, akik megismerkedhetnek a kisvizes élőhelyek világával, valamint madárlesen is részt vehetnek a Lombkorona tanösvény mentén. A Miocén Parkban tematikus túrát vezetnek a jelenkortól a 20 millió évvel ezelőtt bekövetkezett ipolytarnóci vulkáni katasztrófáig.

A tematikus nap különleges eseménye lesz a „vulkánshow”. A Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának segítségével, Harangi Szabolcs professzor vezérletével interaktív szerepjátékra kerül sor, ráadásul az Ősfenyő Belépő fogadóépületben egy miniatűr vulkán is kitör majd.

Ipolytarnóci 8 millió éves fosszíliák a Pannon-tenger partján

A vulkán napon kiderül, mi történik a vulkánmegfigyelő obszervatóriumban, mi van a kürtőcsatornában és a földkéreg alatt, illetve az is, hogy miért működnek a tűzhányók, és hol volt a Kárpát-medence utolsó vulkánkitörése.


Hirdetés

Az Európai Uniós Fejlesztések Nyílt Napja programjait a Bükki Nemzeti Park ipolytarnóci területe mellett a Balaton-Felvidéki, az Őrségi, a Hortobágyi, a Körös-Maros és a Kiskunsági Nemzeti Parkban rendezik meg.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb