Rétvári: az iskolának egyáltalán nem a semlegességre kell nevelni

Rétvári Bence kiemelte, az oktatás szerkezetének átalakítása közben több mint 80 milliárd forintos fejlesztési projekt valósul meg európai uniós forrásból, a magyar költségvetés pedig 51 uszoda, 47 tornaterem és 15 új iskola építését fedezi, és 44 iskolát bővítenek.

„Ma oktatásra 606 millió forinttal költünk többet, mint 2010-ben. Ebből van fedezet arra, hogy aki pályakezdőként 2010-ben 130 ezer forintot keresett, az ma 203 ezer forintot vihessen haza és a tapasztalt tanárok bére 149 ezer forintról 301 ezer forintra emelkedjen” – mondta az államtitkár.

Kijelentette, Magyarország a tankönyvfejlesztés egyik legmodernebb változatát választotta, amikor a munkába a tanárokat és a diákokat is bevonták. A fejlesztés ilyen széleskörű bázisát korábban egyik magánkiadó sem tudta biztosítani – tette hozzá.

Rétvári Bence rámutatott: a pedagógus pálya emelkedő népszerűségét jelzi, hogy egyre többen jelentkeznek tanárnak és biztosított a pedagógus kar utánpótlása. A statisztikák szerint 2016-ban 3345-en mentek nyugdíjba és 5598 új pályakezdő tanár volt, 2017-ben 2234-en érték el a nyugdíjkorhatárt, miközben 6324 volt a pályakezdők száma.


Hirdetés

„Rendkívül széles partnerséget tapasztaltunk a minősítési rendszer bevezetése során, 2019 elejéig 98 ezer pedagógus vett részt valamilyen minősítési eljárásban” – mondta az államtitkár. Hozzátette: 55 ezren léptek át pedagógus II. fokozatba és tízezres nagyságrendű a mesterpedagógus minősítést szerzők száma.

„Az iskolának egyáltalán nem a semlegességre kell nevelni. Bátorságot kell adni a fiataloknak, hogy el tudjanak köteleződni a saját jövőjük egy-egy pontja mellett” – jelentette ki Rétvári Bence.

Úgy vélte, nem szabad, hogy „az iskola világnézetileg kiszárítsa a gyerekek lelkét”, majd hozzátette az elköteleződés vállalása a siker egyik forrása és nemzetünk jövőjének is fontos lépése. Ebben egy-egy pedagógus példamutatása a diákoknak örök impulzus marad – zárta köszöntőjét.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb