Így befolyásolják döntéseinket a társadalmi megosztottságok
Mielőtt azonban következtetésekbe bocsátkoznánk, felmerülhet a kérdés: mik is azok a törésvonalak? A kifejezés Seymour Martin Lipset és Stein Rokkan nevéhez köthető, akik 1967-ben vezették be a szót a politikatudomány fogalomtárába. Elméletük szerint a társadalmakban a történelem folyamán különböző konfliktusok mentén törésvonalak (cleavages) alakultak ki. Ezek a konfliktusok politikai relevanciával rendelkeznek, és különböző aktorok tevékenysége és mobilizálása révén jelentőséget kapnak, mivel a politika szereplői értékeik, céljaik és érdekeik mentén elmélyíthetik, formálhatják őket, sőt, új törésvonalakat is létrehozhatnak.
Hogyan is képzeljük el ezt a gyakorlatban? A magyar társadalomban a rendszerváltáskor alapvetően három törésvonalat azonosíthattunk. Egy gyengébbet a vidék-város megosztottság kapcsán, és két erősebbet: az egyház/vallás mentén húzódót, valamint a kommunista-antikommunista törésvonalat. A vidék-város megosztottság, mely a politikában a Független Kisgazdapárt által intézményesült – vagyis csatornázódott be –, a pártnak a politika fősodrából történt kikerülésével szinte teljesen megszűnt; ma már inkább a „vidék” érdekeinek pártpolitikába való becsatornázását figyelhetjük meg, főként a szavazatok területi megoszlásának fontossága miatt.
A kommunista-antikommunista megosztottság jelenléte napjainkban már sokkal inkább érzékelhető, ez pedig aligha meglepő a negyven évig tartó egypártrendszer után. Azonban ez a törésvonal is változásokon esett át, hiszen míg a rendszerváltáskor az ellentét a régi rendszert egyértelműen elutasító pártok és az MSZMP utódpártja, az MSZP között húzódott, a kétezres évek elejére ez a megosztottság két „csomagot” fog képezett. Az egyik egy nemzeti, konzervatív, antikommunista, keresztény (klerikáris) és tradicionalista elemekből felépülő jobboldalt, a másik pedig egy liberális (antiklerikális), kozmopolita és szocialista (posztkommunista) nézetű baloldalt fog jelentett.
Ugyanígy a mai napig erősen fennáll a vallás mentén húzódó törésvonal, mely leginkább a rendszeresen templomba járó, magukat az egyház tanításai szerint hívőnek vallókat választja el a társadalom többi részétől. Vagyis attól a hatalmas részt képező társadalmi halmaztól, melynek tagjai magukat alkalmi templomba járónak mondják, a maguk módján hívőknek gondolják, vagy egyáltalán nem vallásosak (ez a csoport több mint négymillió embert jelent a magyar társadalomban). A vallási törésvonalnak az előbb említett nagyobb része a különböző politikai aktorok, pártok által leginkább mozgatható és megszólítható csoport, míg a rendszeresen templomba járók hagyományosan a (keresztény értékeket inkább előtérbe helyező) jobboldali pártokra fognak szavazni.
2010 után a rendszerváltás óta jócskán megváltozott magyar társadalomban és politikában egy új, addig kevésbé relevánsnak bizonyuló törésvonal megerősödése tapasztalható, melynek fontossága meghatározó lesz a jövőben. Ezt egy nemzeti szuverenista versus globalista törésvonalként azonosíthatjuk, melynek egyik oldalát főként a politikai jobboldal, másik oldalát a politikai baloldal jeleníti meg.
Ennél a konfliktusnál az egyik oldalon a nemzet függetlenségét, szuverenitását előtérbe helyező, a nemzetközi együttműködéseket csak a feltétlenül szükséges területeken indokoltnak tartók álláspontja, míg a másikon a nemzeteken átívelő, minél szorosabb, globális kapcsolódás fontossága kerül előtérbe (egészen az Európai Egyesült Államok gondolatáig).
Fontos megjegyezni, hogy a nemzeti oldalon állók a szuverenitás hangsúlyozása mellett nem határolódnak el a nemzetközi együttműködésektől, például nem szakítanának az Európai Unióval. Azonban a nemzeti érdekek előtérbe helyezését, azok dominanciáját hangsúlyozzák, míg a globalista oldal a nemzetek feletti kötődésekkel tesz így, tehát számukra sem tűnik el a nemzeti érdekek relevanciája, de sokkal inkább törekednek a globális, lehető legtöbb területen történő nemzetközi együttműködésekre.
Habár a törésvonalak a legtöbb országban különbözőek (külön blokkot képeznek például a volt szocialista vagy a nyugat-európai országok), ezek nemcsak a nemzeteken belüli pártpreferenciákban, hanem az Európai Parlament pártjaiban is megfigyelhetők, hiszen az Unió szintén reagál a század új kihívásaira, úgy mint az egyes nemzetek belső politikai változásai, a migrációs válság, a nagyhatalmak közötti versengés kiéleződése, a Brexit, és még sorolhatnánk. Sőt, az egyes pártcsaládok tagjai között is érzékelhetünk konfliktust jelentő törésvonalakat a politika irányának tekintetében.
Kereszténység, szuverenitás, globalizmus, integráció… az európai parlamenti választás nagy tétje volt, hogy milyen irányt vesz Európa a következő öt évben, hiszen ennek kijelölése meghatározónak bizonyulhat a kardinális kérdések szempontjából. Maradnak-e az eddigi törésvonalak, vagy megszűnik társadalomintegráló szerepük? Esetleg új törések jönnek létre a különböző konfliktusok mentén? Ezt egyelőre nehéz megmondani, azonban érdemes figyelni rájuk, mert érzékelhető jelenlétük pontos képet ad nemcsak országunk, de egész Európa állapotáról.
