Szarka Tamás közös éneklésre hívja az iskolákat a Kárpát-medencében

A Kézfogás című dalt, a magyar összetartozás himnuszát június 4-én 11-kor a budapesti Kossuth téren több ezer gyerek részvételével énekli el, ezzel egy időben pedig a határainkon innen és túl több száz településen szól majd a dal – közölték a szervezők az MTI-vel.

A felhíváshoz a www.kezfogas.eu oldalon csatlakozhatnak az érdeklődők.

A Kézfogás című dal eléneklésével a 99 éve aláírt trianoni békeszerződésre emlékeznek, de 9 éve ez a nap a magyar nemzet összetartozásának ünnepe is. A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartja össze és ez egyben megmaradásuk záloga is.


Hirdetés

A külhoni magyarság megőrizte nyelvét, kultúráját, nemzetéhez való ragaszkodását. Trianon terhét akkor tudjuk levetni magunkról, ha hiszünk a magyarság jövőjében és ezért fontos, hogy egy közös énekléssel erősítsük a magyarság nemzeti összetartozását a fiatalok körében – fogalmaznak a közleményben.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb