„Van miért és van mi ellen szavaznunk. Tegyük meg.”

„Arra kérek Magyarországon is mindenkit, hogy mindenképpen menjünk el választani, mert azt jól látom, hogy a baloldal óriási erőkkel kampányol egész Európában, és kétségünk ne legyen, hogy a bevándorláspártiak mind ott lesznek, ezért legyünk ott mi is” – hívta fel a figyelmet a választás fontosságára Orbán Viktor miniszterelnök  a Hír TV-nek adott interjújában.

Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a választás előtti napon tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Magyarország vasárnap minden korábbinál erősebb üzenetet küldhet Brüsszelbe, a tét, hogy hosszú évek vitái után visszavonják-e azokat a javaslatokat, amelyeket fokoznák a bevándorlást.

A Fidesz-KDNP olyan jelölteket indított a választáson, akik Magyarországot képviselik majd Brüsszelben, és nem Brüsszel érdekeit Magyarországon.

Dr. Surján László volt EP-alelnök, a KDNP tiszteletbeli elnöke a vasarnap.hu-nak elmondta, „a mostani európai parlamenti választásokon a részvételi aránynak több szempontból nézvést is nagy  jelentősége van.


Hirdetés

„Az egész unióra kiterjedő ellenséges propaganda szerint Orbán Viktor kormánya az unió szétverésében érdekelt. Ennek erőteljes cáfolata lenne, ha az elismerten Európa-barát magyar választók az uniós átlag közelében vennének részt a választásokon, és állnának a Fidesz-KDNP mögé.”

Nagyobb részvétel több mandátumot hozhat, így a Fidesz lehet a harmadik legnagyobb frakció a néppárton belül, ami nyilvánvalóan erősíti pozíciónkat az előttünk álló tárgyalásokon.

„Minél többen vesznek részt a választásokon, annál több szavazó kell a bejutási küszöb átlépéséhez. Jelenleg a küszöbérték közelében van az MSZP-Párbeszéd (10 százalék, az LMP és a Momentum (5 százalék). Ha a kormányoldal hívei mind elmennek szavazni, előfordulhat, hogy e pártok nem is jutnak mandátumhoz. Vagyis van miért és van mi ellen szavaznunk. Tegyük meg.”

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiszelly Zoltán, a XXI. Század Intézet regionális igazgatója kulcsfontosságúnak tartja a részvételt. Álláspontja szerint,

ha a Fidesz/KDNP szavazói nagy számban járulnak vasárnap az urnákhoz, erős felhatalmazást adhatnak Orbán Viktornak a kötelező betelepítési kvóta megállítására Brüsszelben.

„A magasabb részvétel egyben megemeli a bejutási küszöböt is, sokkal több szavazat kell az 5 százalék eléréséhez, így a kisebb balliberális pártok (LMP, Momentum, Párbeszéd) nem jutnának be, míg az MSZP, a Jobbik és talán még a DK is kevesebb mandátumhoz jutna” – egészítette ki Kiszelly.

Hölvényi György európai parlamenti képviselő a vasarnap.hu-nak úgy fogalmazott: az „eddigi EP választások tétje sokkal kisebb volt, hiszen számunkra elsősorban az intézményi megtartásról és saját helyünk megtalálásáról szólt.

A mostani választás egyrészt a jövőről szól, másrészt teljesen világossá teszi, hogy a Kelet- és közép-európai országok megtalálták a helyüket és saját karakterük van.

A jövővel kapcsolatban a kereszténydemokrata politikus a bevándorlás elutasítása és a családok támogatása  kapcsán kiemelte, „egyik kérdésben sem lehet engedni. Ha egyszer feladjuk értékeinket és meggyőződésünket utóbb nem lehet visszakozni.

Számunkra az identitás nemzeti kérdés. Az Európai Uniónak újra az emberekről kell szólnia.

Az európai politikai elit egy része úgy gondolja, a múltat végképp el kell törölni – jelentette ki Hölvényi György.

A múltat nem eltörölni, hanem megismerni kell; enélkül nincs jövő. 

 

Forrás: MTI – Kiemelt kép forrása: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb