A családok Európája a jövő Európája

Demény Pál világhírű demográfus szerint Európa demográfiai problémáit a tömeges bevándorlással kezelni csupán illúzió, hiszen a bevándorlás ugyan rövid távon növelheti a termékenységet, de csak azon az áron, hogy gyökeresen átalakul a befogadó társadalom kulturális és etnikai összetétele.

Egyetértve Demény professzorral a magyar kormány más utat választott a demográfiai problémák kezelésére, a nehezebb és göröngyösebb utat, méghozzá a tudatos és aktív családpolitika útját. E mögött az a meggyőződés húzódik, hogy hatékony családpolitikával növelni lehet a termékenységet, és így hosszabb távon meg lehet állítani a népességfogyást.

Tavaly Magyarországon a népesség tényleges fogyása 25 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. Ehhez hozzájárult az is, hogy 2018 volt az első olyan év, amikor többen költöztek haza, mint ahányan kivándoroltak. Emellett tovább nőtt a házasságkötések száma, míg a válások aránya történelmi mélypontra zuhant, utoljára 1960-ban tapasztalhattunk hasonlóan alacsony értéket. A születések és a halálozások tekintetében továbbra is a negatív Ratkó-hatás érvényesül, de a gyermekvállalási kedv szerencsére nem lankad. Ha a 2011-es mélyponton maradt volna a termékenység, akkor ma 88 ezerrel kevesebb gyermek élne Magyarországon.

Ezek az eredmények annak a következetes politikának köszönhetők, amely 2010 óta középpontba helyezi a családokat. A magyar családpolitika ma már sok helyen hivatkozási alap, innovatív és esetenként hungarikumnak számító megoldásait figyelik, követik. Ahogy a Kopp Mária Intézet Európai családpolitikai kitekintő című kötete is rámutat, a magyar családpolitika sok tekintetben egyedülálló, kevés olyan ország van Európában, amely hasonlóan kiterjedt és komplex családpolitikát folytat.


Hirdetés

Természetesen vitathatatlan, hogy a családok támogatásának mindenhol megvannak az alapjai, a maga rendszere. A kérdés az, hogy ezek a rendszerek a jövőben megerősödnek-e, bővülni fog-e a családok támogatása, a gyermekeket vállalók és nevelők több segítséget kapnak-e vagy egy egészen más irányú társadalompolitika érvényesül-e majd.

Európa jövője szempontjából változó és változtató korszakba értünk. Most dől el, hogy Európa gyarapodó és versenyképes kontinens, a családok Európája marad-e.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke

'Fel a tetejéhez' gomb