Botrányba fulladt Kechiche filmrendező Cannes-i visszatérése
Az alkotás Kechiche előző filmjeihez hasonlóan sokakat megbotránkoztatott, elsősorban amiatt, ahogy a rendező a színésznőit kiszolgáltatott helyzetekbe hozza, és a hollywoodi szexuális botrányok után elfogadhatatlan módon filmezi.
A premierről a vetítés alatt tömegesen távoztak a nézők.
A 3 és fél órás film – amelynek első része 2017-ben a velencei fesztiválra kapott meghívást – egy dél-franciaországi tengerparti diszkóban játszódik, ahol helyi fiatalok és ott nyaraló párizsiak flörtölnek egymással.
A táncolást csak egy negyedórás, pornófilmbe illő szexjelenet szakítja meg egy mosdóban.
„Számoltam a képeket, amelyek feneket mutatnak. 178 jött össze. Ha ezeket nem számoljuk, akkor a film körülbelül húsz percig tart” – írta Anais Bordages kritikus a Twitteren.
„Igen, a szexjelenetet úgy irányítja a nő, ahogy azt ritkán látni moziban. Igen, Kechiche istenként filmezi a fiatalokat, a vágyat. De ezt a filmet teljesen elutasítom, mert csak a nőgyűlölő tekintet brutalitását látom benne”
– írta Gwen szintén a Twitteren.
Philippe Rouyer francia kritikus viszont úgy látja, hogy a rendező radikális megoldást választott, és a „vágyak őrült éjszakáját” filmezte egy diszkóban, amelyhez gratulált valamennyi színésznek.
A díszbemutató végén hajnali fél 2-kor a rendező zavarában csak annyit mondott: „Elnézést kérek, hogy ilyen sokáig itt tartottam önöket, és nem szóltam előre. Elmegyek”, majd távozott.
Amikor a fények felgyulladtak, akkor a főszereplő Ophélie Bau már nem is ült a helyén, pedig a vetítés előtt a szereplőgárda többi tagjával ő is felvonult a vörös szőnyegen.
A fiatal színésznő péntek délelőtt sem jelent meg a film sajtótájékoztatóján, amit a produkció azzal indokolt, hogy elutazott egy forgatásra.
„Megpróbáltam megmutatni azt, ami engem felráz, a testeket, a hasakat” – mondta Abdellatif Kechiche a sajtótájékoztatón.
„Számomra az élet, a szerelem, a vágy, a fájdalom, a zene, a test ünneplése a legfontosabb, és az, hogy ennek megmutatására egy lehető legszabadabb filmes kísérletet tegyek”
– tette hozzá.
„A test varázsát filmezem, jóllehet nem mindenki érzi át azt az érzést, amelyet megpróbálok átadni” – hangsúlyozta a rendező, aki szerint a színészei nem féltek átlépni a határokat, és kilépni a komfortzónájukból a forgatáson.
Abdellatif Kechiche visszatérését a fesztiválra nagy várakozás előzte meg: 2013-ban ugyanis néhány nappal azután, hogy a zsűri az Arany Pálmát az Adéle élete 1-2. fejezet című filmért megosztva ítélte oda a rendezőnek és a két főszerepet alakító Léa Seydoux-nak és Adele Exarchopoulosnak, a két színésznő közleményben ítélte el a forgatás szerintük szörnyű körülményeit.
A rendező ellen egyébként egy 29 éves nő panasza nyomán a közelmúltban vizsgálat is indult szexuális zaklatás gyanújával, de Abdellatif Kechiche-t még nem hallgatták meg az ügyben.
MTI