Áder: a horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban
A palotavárosi tavaknál megtartott eseményt követően Áder János hangsúlyozta, hogy
egyre több horgász van Magyarországon, jelentősen nőtt a számuk az elmúlt években, hiszen „420 ezerről indultunk és lassan 500 ezernél leszünk”.
Úgy vélte, mindez köszönhető a csütörtökihez hasonló, a horgászatot népszerűsítő rendezvényeknek, a természetes vizekben lévő több halnak, a sok új és felújított, „újrahalasított” tónak, mert „élményekkel ajándékozzák meg a horgászokat”.
Áder János szerint
„a horgászat értelmes szabadidőtöltés, és talán a fiatalok is rabjai lesznek egyszer”.
A viadalon a MOHOSZ megyei és területi szövetségeinek képviselői, élversenyzők és a nagykövetek vettek részt, összesen hatvanöten. Áder János a fehérvári versenyt az erős szél miatt nem nevezte ideálisnak, de a fogási eredménnyel elégedett volt.
Az államfő a verseny végi mérlegelés szerint 15,5 kilogramm halat fogott, amivel a nagykövetek versenyében az ötödik helyet szerezte meg. A győztes Csőre Gábor színművész lett 32,26 kilogrammal.
MTI