Érdekességek II. János Pál pápáról

Egy híján száz esztendővel ezelőtt, 99 éve született az egyik legszeretettebb pápánk, II. János Pál. II. János Pált 1978. október 16-án választották pápává, s halála napjáig 2005. április 2-ig szolgálta Istent. Az öt éve szentté avatott egyházfő rendkívül szerényen viselte hivatalát, szerette az embereket, a világot. Életéről gyűjtöttünk össze néhány talán kevésbé ismert érdekességet.

73 éve koráig síelt

II. János Pál pápa rajongott ezért a téli sportért, egykori titkára szerint több mint százszor léptek meg a Vatikánból, hogy lecsúszhassanak a havas lejtőkön. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a Svájci Gárda figyelmét kellett kijátszaniuk, amikor kedvük támadt a síeléshez, hogy kikerüljék a kellemetlen biztonsági intézkedéseket. Még sípályát is neveztek el a pápáról, ezzel is emléket állítva neki a kedvenc síterepén.

Háromszor megtette a Hold távolságot

Élete során 1 millió 250 ezer kilométert utazott összesen, hiszen küldetésének tekintette, hogy minden embernek elvihesse Jézus üzenetét, az egész nyájjal találkozzon.

104 apostoli utazást tett Olaszországon kívül, Olaszországon belül pedig 146-ot, és Róma püspökeként az örök város szinte összes plébániáját meglátogatta. A fiatalok iránti szeretete vezette, amikor meghirdette az ifjúsági világnapot is, ennek kapcsán 19 alkalommal találkozott fiatalok millióival pápasága során.

“Nem kellene nekem az egész világ pápájának lennem?” – kérdezte.

II. János Pál pápa megcsókolja hazánk földjét, amikor a Ferihegyi repülőtéren kiszállt gépéből. Fotó: MTI/Soós Lajos

 

Élete legboldogabb napja egy szentté avatás volt

Fausztina nővér szentté avatását tartotta élete legszebb napjának, aki az új évezred első szentje volt.

“Nincs más, amire az embernek nagyobb szüksége van, mint Isten Irgalmassága.”

 

Ha kellett, láthatatlanná vált

A kommunizmus alatt püspökként a titkosrendőrség folyamatos megfigyelés alatt tartotta, mire pápa lett, több mint 18 kartondoboznyi akta gyűlt össze róla. Amikor az érsekkel kellett találkoznia, szem elől kellett veszítenie őt a titkosrendőrségnek. Sofőrje segítségével úgy tudott átszállni egy másik kocsiba, hogy mindvégig észrevétlen maradt, így megvalósulhatott a találkozó az érsekkel.

Még a püspöki lakosztályában sem volt biztonságban, ugyanis azt bepoloskázta a titkosrendőrség, de a pápa ezekről is tudomást szerzett. Így a kíváncsi fülek csak a semmitmondó beszélgetéseit hallgathatták le, a magánbeszélgetésit pedig a titkos természetben tett kirándulásaikor bonyolította.

„Energiavulkán” pápa volt

II. János Pál pápa híres volt az elképesztő munkamoráljáról, az „energiavulkán” szóval az egyik titkára jellemezte, hiszen a pápa gyakran 12-16 órákat is végigdolgozott.

Kivételes koncentrációval is rendelkezett, teljesen jelen tudott lenni egy komoly beszélgetésben, miközben olvasott.

Marxxal ütötte el az időt a Konklávén

Mindig is több feladattal foglalkozott egyszerre, a megválasztása előtt is olvasnivalóval a kezében tért be  a Konklávéra, méghozzá éppen Karl Marx egyik művét olvasta.

Ahogy a barátjának mondta: “Ha szeretnéd megérteni az ellenfeled, tudnod kell, hogy mit írt.”

Nyíregyháza, 1991. augusztus 18. II. János Pál pápa Nyíregyházán a görög-katolikus püspökségen találkozott a palotában lakó papokkal és családtagjaikkal. Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

20 Bibliát is kitesznek az írásai

II. János Pál pápa mindig írt, csak a pápasága alatt évente átlagosan 3000 oldalt írt.

Több, mint 2000 püspök van, és ő mindet névről ismerte

Volt egy térképe, amin minden egyházmegye be volt jelölve, és mindegyik püspököt név szerint ismert. A memóriája legendás volt a pápának, és nem csak az egyházi személyek nevének megjegyzésére terjedt ki. Még évek múltán is képes volt felidézni véletlenszerű adatokat gárdistákról vagy akár szeminaristákról is.

II. János Pál pápát látták a világon a legtöbben

Legalábbis ezt mondják… és mi el is hisszük!

Címlapfotó: MTI/Szebellédy Géza

Iratkozzon fel hírlevelünkre