Éljen Hitler? Újabb erkölcsi mélyponton az ellenzék
Kovács M. Mária történészprofesszor dühös Orbán Viktorra. Nagyon. Hogy ez a düh saját gyártmány-e, esetleg kívülről diktálják az ő hatalmas emberi jogi homloka mögé, az most teljesen mindegy; attól még simán lehet valaki végtelenül ostoba, hogy egy rahedli évszám lakik a fejében, szemből is felismerné Mátyás királyt, és tudja, hányas lába volt Napóleonnak.
Az igazán komoly baj az, hogy a nagyon dühös Kovács M. Mária amúgy egy tanár. A CEU tanára. Embereket tanít.
Értjük, ugye? Kovács M. Mária délután kiírja a Facebookra, hogy ha Kaczyńskinek anno sikerült repülőgép-szerencsétlenségben szörnyet halnia, akkor talán a Trump-találkozóra igyekező Orbán Viktornak is összejön – másnap meg felmászik a katedrára, és egy kis figyelmet kér a fiataloktól. Nagy átéléssel elmeséli nekik, hogy micsoda szörnyűségek származtak a történelem során a gyűlölködésből. Fura, nem?
Ha én diák lennék, az ilyen embernek többé azt se hinném el, hogy egy meg egy az kettő; a fene tudja ugyanis, mire akar végső soron kilyukadni, mi következik még számára ebből a halálosan egyszerű műveletből, mikor kezd majd el az úgynevezett szellemi tekintélyére támaszkodva nagyon is konkrét bitófák felé mutogatni az Egyenes beszédben.
Az efféle megjegyzések után persze az ellenzéki oldal mindig sietve elmagyarázza nekünk, hogy elszigetelt esetről van szó csupán, valójában senki se kívánja Orbán halálát. Elszigetelt eset volt az is, amikor az MSZP politikusa, bizonyos Simon József a miniszterelnököt „fejbe lőtt állapotban” ábrázoló képet posztolt. Szóval legyünk csak tökéletesen nyugodtak.
Hát, nem vagyunk azok.
Mert például az Orbánt heti szinten lehitlerezők, kérdezném nagyon egyszerűen, ugyan mi célból hitlereznek heti szinten? Miféle csendes, életigenléssel teljes mederbe remélik terelni ezzel a politikai-közéleti diskurzust?
Talán kifejezetten sajnálnák, ha holtan rogyna össze a tömeggyilkos nácivezér örökségének hű őrzője?
Heller Ágnes milyen sorsot kíván a miniszterelnöknek, amikor gyomorforgató „funkcionális hasonlatait” megosztja a nagyérdeművel?
Mit szeretne vajon Nagy Bandó András, aki az ATV-ben ülve fontosnak tartja elmondani nekünk, hogy egyes vidéki helyszíneken immár a kormányfő koporsójára gyűjtenek?
És a Ceaușescu kivégzését szinte felülmúlhatatlan alattomossággal „szóba hozó”, „nagy magyar íróról”, Konrád Györgyről mit gondoljunk?
Mire véljük, hogy a Szabadfogásban/Kötöttfogásban ülő hivatásos valósághajlítók és félbolond szolipszisták annyira féltik az egy-egy ízes hitlerezés meg ceaușescuzás után felszabaduló fincsi ellenzéki energiákat, hogy még az óvatos elhatárolódásra is csak motyogva, diktátoros Excel-táblázatok sorai közé meredve, émelyítő egyezkedéseket követően hajlandóak?
Mire utalgat pontosan Konok Péter, amikor ezredszer is kijelenti, hogy „a NER-t nem lehet demokratikus úton leváltani”?
Ha a miniszterelnök valóban egy Hitlerhez vagy Ceaușescuhoz joggal mérhető alak, egy „korrupt zsarnok”, tehát maga a gonosz, akkor a likvidálása tökéletesen logikus cselekedetnek mondható. Még csak ingerültnek se kell lenni a likvidálásához – maga a hűvösen fénylő szükségszerűség vezeti ilyenkor a puska távcsövébe beletekintő ember mutatóujját.
És akkor a hivatalos pártkommunikáció „rangjára” emelt patkányozásokat, O1G-zéseket és bajszos sz_rozásokat még nem is említettük.
Kovács M. Máriának bocsánatot kell kérnie. Ez a legkevesebb.
Hogy aztán az általa és társai által okozott hatalmas károkat hogyan leszünk képesek legalább részben helyrehozni, az már egy másik történet. Könnyen lehet, hogy sehogy se.
