Asia Bibi korábbi cellájában már egy másik keresztény nő raboskodik

Asia Bibi korábbi ügyvédje, Saif-ul Malook arról beszélt a Christianity Today-nek, hogy Bibi szerencsés megmenekülését követően egy másik, hasonló sorsú nő megmentésére fog koncentrálni.

Ő Shagufta Kausar, akit a Multani Női Börtönben ugyanabba a cellába zártak nemrég, ahol eddig Asia Bibi raboskodott. Kausart és férjét, a 48 éves Shafqat Masihot 2013-ban tartóztatták le, amikor egy imám, Muhammad Hussein feljelentette őket azért, mert ”istenkáromló” SMS-eket küldtek egy telefonról.  2014-ben, az ezt követően lefolytatott bírósági eljárás során istenkáromlás vádjában bűnösnek találták, majd halálra ítélték őket.

A keresztény pár Gojra városából származik, ahol 2009-ben 7 keresztény hívet öltek meg és száznál is több, keresztények lakta házat gyújtottak fel vallási fanatikusok. A 2013-as letartóztatást követően a város fanatikusai azt követelték a helyi rendőrörs előtt összegyűlve, hogy adják ki nekik a keresztény párt azért, hogy meglincselhessék őket. 

A 2014-ben hozott ítélet ellen Masih és Kausar fellebezztek, de a bíróság azóta sem kerített sort az ismételt meghallgatásukra. Saif-ul Malook arról számolt be, hogy a közeljövőben ismét be fogják nyújtani a fellebbezési kérelmet, bízva abban, hogy végre ismételten bíróság elé kerülhet az ügy. 


Hirdetés

Az ügyvéd azt is hangsúlyozta, hogy a keresztény pár ellen felhozott bizonyítékok jogi szempontból nem állják meg a helyüket: „Nincs semmilyen, jogilag elfogadható bizonyíték arra, hogy valóban ők küldték ki azokat az SMS-eket” – húzta alá.

Saif-ul Malook a bírósági eljárás mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugati médiumok által közölt, a keresztényüldözéshez kapcsolódó álhírek sem segítik az üldözött keresztények helyzetét. Az ügyvéd arra hivatkozott, hogy az Asia Bibi fogságának körülményeiről közölt hírek jelentős része nem tükrözik a valóságot.

„Asia Bibi sosem panaszkodott amiatt, hogy miként kezelték őt fogsága során. Ennek ellenére egyes médiumoknál olyan hírek röppentek fel, amelyek szerint mentális és fizikai kínzásoknak van alávetve. Azok a közösségi médiumok terjesztették ezeket a híreket, amelyek maguknak akartak hasznot kovácsolni az ő ügyéből” – fogalmazott. 

A keresztények Pakisztán 210 milliós lakosságának körülbelül 1,6 százalékát teszik ki, ezzel a hinduk után a második legnagyobb vallási kisebbséget képezik. Az országban a leggyakrabban a keresztény hívek ellen indítanak istenkáromlás vádjával bírósági ügyeket, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy sokan közülük az „érinthetetlenek” kasztjából, a dalitok közül származnak. 

Az istenkáromlás vádjának jogi eredete abból a korszakból ered, amikor Pakisztán még Nagy-Britannia gyarmata volt. Korábban azonban nagyon kevés ügy indult erre a vádpontra építve: 1927 és 1987 közt például mindössze hét ilyen eset fordult elő.

1987-ben azonban Zia-ul-Hak tábornok, az ország elnöke és katonai kormányzója megújította és módosította a korábbi törvényeket. 1987 és 2014 közt mintegy 1335 bírósági ügy indult az új törvények alapján, valamint legalább 57 ember esett áldozatául különféle erőszakos, vallási különbségek által motivált bűncselekményeknek. Ezek jelentős része a keresztények ellen irányult: 2014-ben például a 208 bírósági ügyből 187-ben ők kerültek a vádlottak padjára.

Forrás: Christianity Today

'Fel a tetejéhez' gomb