A kormány kötelességének tartja a kárpátaljai magyarság támogatását

A ruszin-ukrán ajkú településről az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc honvédjaiként, az első és második világháborúban katonákként elesett, valamint a holokauszt idején elhunyt helyi lakosok neveit megörökítő emlékmű avatási ünnepségén Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: olyan úttörő kezdeményezés a drágabártfalvaiaké, amely esetében a magyar kormány megtiszteltetésnek érezte, hogy mellé álljon.

Az emlékmű, amely Drágabártfalva lakosai számára fájdalmas, eddig elhallgatott témákat érint, valóságos történelemkönyvet nyit a helyi iskolásoknak, jelezve, hogy elődeik áldozata nem volt hiábavaló, hiszen a jelen és a jövő is csak a szülőföld történetére építhető – mondta a miniszteri biztos.

A szülőföld a település lakóinak hűséget jelenti a görögkatolikus egyházukhoz, a történelmi múltjukhoz, amelyben az állami létet számukra ezer éven át Magyarország biztosította – jelentette ki.

Grezsa István hangsúlyozta: függetlenül attól, hogy milyen a beszélő viszony Budapest és Kijev között, a magyar kormánynak kötelessége minden kárpátaljai közösségen segíteni. Leszögezte, a jelenlegi nehéz ukrajnai helyzetben nem engedjük el nemcsak a kárpátaljai magyarok, hanem a mellettük élő többség kezét sem.


Hirdetés

Mihajlo Szadoha drágabártfalvai helytörténész, aki az emlékműre felkerült hősök és áldozatok neveit felkutatta, beszédében felelevenítette: a falu központjában felállított emlékjel megépítéséhez az ukrán államhoz és európai uniós szervezetekhez fordultak támogatásért, de a kérésüket mindenütt visszautasították. Ekkor döntöttek –, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől (KMKSZ) kérnek segítséget, amely továbbította a magyar kormány felé a kérést. A község nevében köszönetet mondott a magyar kormánynak, a KMKSZ-nek és a támogatást gyakorlatba ültető Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

Az emlékmű az adott államok címereivel díszített 11 fekete márvány táblájára külön-külön vésték fel az 1848-1849-ben honvédként elesettek, az első és a második világháborúban magyar katonákként életüket vesztett, az I. Csehszlovák Hadtest és a Vörös Hadsereg katonáiként meghalt illetve a drágabártfalvai hősök, valamint a holokauszt idején elhurcoltak nevét anyakönyvezésük nyelvén és ukránul. Külön emléktáblát kapott Margareta Bobinec drágabártfalvai származású, 1944-ben Európában légi csatában életét vesztő amerikai pilóta, akit Franklin D. Roosevelt posztumusz hősi érdemrenddel tüntetett ki.

Forrás: MTI Fotó: MTI/Krizsán Csaba 

'Fel a tetejéhez' gomb