Az Egyesült Királyságban több iskolában is az Iszlám Állam nézeteit terjesztik

„A férfiaknak joga van ahhoz, hogy megverjék és megerőszakolják a nőket, ez teszi boldoggá Allahot.„

 Ilyen és ehhez hasonló mondatok, gondolatok hagyják el a Dars-E-Nizami oktatási rendszer alapján működő tanárok, imámok száját a Daral Uloom Iszlám Iskola radikális szövetség épületeiben. Ezeknek a nézeteknek és az Iszlám Állam szimpatizánsainak a közös halmaza igen csak nagyarányú.

Ezért sem érthető, hogy ha a brit kormány tud a létezésükről, miért engedi működni azokat.

Különösen, ha a fent idézett mondat épp egy leányiskolában hangzott el. Hiszen Európai Uniós jogot sért. Azontúl az ilyesmi bűncselekményt is megvalósít, hiszen gyakorlatilag bűncselekményre bújt fel. A brit oktatási hivatal, az Ofsted több Dural Uloom iskolát is kritizált már a programja miatt, és tavaly egyet Kelet-Londonban be is zártak, ám ez a tendencián nem változtat.


Hirdetés

Amíg több ilyen iskola alapul, mint ahányat bezárnak, addig baj van!

A helyzeten a brit vezetés igyekezete sem változtat, hiába próbálják évek óta bezáratni ezeket a helyeket. Rosszak a brit törvények. Hiába ütközik az EU jogába, mégsem tudják felszámolni az olyan terroristakiképző helyeket, ahol a radikális nézeteken keresztül helyi imámok hadsereget szerveznek gyerekekből azzal a céllal, hogy merényleteket hajtsanak végre a brit fővárosban.

Forrás: 888.hu

'Fel a tetejéhez' gomb