Indokolatlanul cenzúrázza az állampolgárokat Trump szerint a közösségi média

Donald Trump amerikai elnök bírálta a hét végén a közösségi médiát működtető cégeket, gyakorlatilag a Demokrata Párt eszközének nevezte őket, miután a Facebook vezetése gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta a portálról Louis Farrakhant, az Iszlám Nemzete nevű amerikai szervezet vezetőjét és több más, szélsőjobboldali publicistát.

Trump közölte: alaposan figyelni fogja az amerikai állampolgárok cenzúrázását a közösségi médiában. Ezt a bejegyzését két napon át többször megismételte. Korábban már kifejtette, hogy szerinte e cégek elfogultak a konzervatívokkal szemben, többeket – név szerint megnevezte, hogy kiket – igazságtalanul tiltottak ki. Az érintett társaságok visszautasították a vádat akkor.

A Facebook (FB) az elsősorban zsidóellenes megnyilvánulásairól hírhedt Louis Farrakhan mellett kitiltotta platformjairól (a hozzá tartozó Instagramról is) Alex Jones és Milo Yiannopoulos szélsőjobboldali publicistákat is, akik az FB megítélése szerint összeesküvés-elméleteik miatt váltak méltatlanná arra, hogy publikálhassanak. Alex Jones Infowars című portálját 2018 augusztusában már eltávolította az FB, de az Instagramról mostanáig nem.

Az óriásvállalat szóvivője közleményben hangsúlyozta, ideológiai tartalmuktól függetlenül mindig betiltották azokat a személyeket és szervezeteket, akik, és amelyek erőszakot és gyűlöletet hirdetnek vagy támogatnak. Mint írta: széles körben vizsgálják e szabály potenciális megszegőit, és ez vezetett az említettek oldalainak eltávolításáról.

Alex Jones internetes portálján tisztogatásnak minősítette a kitiltást.

Forrás: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre