Jövő szombaton rendezik az Emlékhelyek napját

Jövő szombaton rendezik az Emlékhelyek napját, amelyhez idén is szinte minden történelmi és nemzeti emlékhely csatlakozott – mondta el a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója csütörtökön Székesfehérváron.

Radnainé Fogarasi Katalin a város polgármesterével tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy éppen hat éve jött létre a NÖRI és négy éve hívták életre az Emlékhelyek napját. Hangsúlyozta:

az országos programsorozat célja megmutatni, hogy „milyen fantasztikus történelmünk és milyen fantasztikus emlékeink vannak”.

Közölte, hogy az idei országos megnyitó Esztergomban lesz, sok rendezvény ingyenes vagy kedvezményes áron lesz látogatható.

A főigazgató a budapesti programok közül kiemelte a Fiumei úti sírkert záróeseményét, amelyen Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar ad ingyenes szabadtéri koncertet, valamint a Rákoskeresztúri új köztemető látogatóközpontjában rendezendő kerekasztal beszélgetést, ahol Susa Éva antropológus, igazságügyi főtanácsos mesél Boldog Sándor István szalézi szerzetes földi maradványainak megtalálásáról, azonosításáról.

Felhívta a figyelmet, hogy az Emlékhelyek napján adják át a Magyar Nemzeti Múzeum megújult kertjét, ahol a hagyományoknak megfelelően színes kavalkád várja a látogatókat.

A vidéki események közül megemlítette Debrecent, ahol idén emlékeznek arra, hogy 170 évvel ezelőtt fél évig Debrecen volt az ország fővárosa. A Muhi csata emlékműnél az egykori csata elevenedik meg, Recsken a volt munkatáborban egy nemrég nyílt kiállítás várja az érdeklődőket – tette hozzá.

Cser-Palkovics András polgármester szerint nem véletlen, hogy a város az első pillanattól csatlakozott a programsorozathoz, hiszen Székesfehérvárnak kötelessége megmutatnia nemzeti emlékhelyét és ráirányítani a figyelmet annak jelentőségére.

Elmondta, hogy premierrel is készülnek, hiszen Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa ötlete nyomán és rendezésében történelmi sakkjátékot fognak bemutatni élő, jelmezes szereplőkkel.

A városvezető megjegyezte, hogy a megyeszékhelytől néhány kilométerre található egy másik nemzeti emlékhely is, a Pákozdi Katonai Emlékpark, amely szintén érdekes programokat kínál a látogatóknak.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre