Így majálisozott a baloldal

Május 1. a „munka ünnepe” – vagy inkább Munkás Szent József ünnepe – mindenki örömére munkaszüneti napnak számít. A főváros apraja-nagyja kimozdult a jó időben, és sokak úti célja nem más volt, mint a Városliget.

Aki tegnap ellátogatott a helyszínre, sör, virsli és vattacukor mellett találkozhatott a baloldali pártok rendezvényeivel. A Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kitelepülései számítottak a „legnagyobbnak”. De nézzük, milyen programokon vehettek részt az érdeklődők!

Az MSZP sátrában például Hiller István tartott előadást az oktatáspolitikáról. Szemmel láthatóan az érintett korosztálynak.

Városligeti majális, MSZP-sátor.

Íme az MSZP „nagy színpad”, ahol Karácsony Gergely megtartotta tízperces, választások előtti propagandabeszédét.


Hirdetés
Városligeti majális, MSZP nagy színpad.

És az érdeklődők…

Városligeti majális, MSZP-tér.

Kicsit többen voltak a DK színpadánál, egyből szembetűnő volt, hogy az MSZP kistestvére több emberrel és nagyobb színpaddal tudta reprezentálni magát a rendezvényen. A „szerencsések”, mint mi, közvetlen közelébe kerülhettek Dobrev Klárának, a DK európai parlamenti listavezetőjének is.

Városligeti majális, Dobrev Klára, a DK parlamenti képviselőjelöltje.

Férje kevésbé volt népszerű, Gyurcsány Ferenc szakácskönyvéhez most akciósan lehetett hozzájutni.

Városligeti majális, DK-sátor.

Emellett kisebb pártok (igen, még ezeknél is kisebbek) is kitelepültek. Az egyik legérdekesebb a Munkáspárt sátra volt, ahol az alább látható és ezekhez hasonló könyveket lehetett vásárolni.

Városligeti majális, Munkáspárt-sátor.

A fenti képekhez talán nem is érdemes túl sok kommentárt fűzni, a három párton kívül voltak még érdekes dolgok, például, hogy létezik Marx Károly Társaság.

Városligeti majális.

Vagy, hogy miért éppen szivárvány a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely most már az LMBTQ+ társadalom köztudottan „elismert” jelképe…

Városligeti majális.

'Fel a tetejéhez' gomb