Merkel távozik a politikából?

A válaszom egyértelműen nem” – mondta a politikus az iraki miniszterelnökkel, Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfővel folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztató végén egy újságírói kérdésre.

A Kereszténydemokrata Unióban (CDU) ban legutóbb szintén egy választás – a tavaly októberi hesseni tartományi törvényhozási választás – után tartottak rendkívüli kibővített elnökségi ülést. A párt Hessenben ugyan az első helyen végzett és megőrizte kormányzati pozícióját, de jelentősen gyengült, és Angela Merkel, az  akkori elnök a választás másnapján bejelentette, hogy nem pályázik többé a tisztségre.

A június 2-án – egy héttel a május 26-i EP-választás után – kezdődő újabb kétnapos ülés megrendezéséről hétfőn döntöttek, és a váratlan döntés hatására találgatás indult a német sajtóban arról, hogy a szövetségi kormány átalakítása, akár a kormányfő távozása is napirendre kerülhet.

A CDU új elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer egy keddi lapinterjúban egyértelműen cáfolta, hogy szó lenne ilyesmiről. A Die Welt című lapban közölt interjúban nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a tanácskozás szolgálhatja-e egy kormányfőváltás előkészítését. Elmondta, hogy az ülést Angela Merkellel egyeztetve hívták össze, az időpontválasztást pedig az indokolja, hogy a CDU-nak fel kell készülnie a szövetségi kormányt alkotó pártok – a CDU, a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – szövetségi parlamenti (Bundestag-) vezetőinek egyeztetésére.


Hirdetés

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb