–  Hol kell keresni a probléma forrását a magyar nyelvoktatásban? Az oktatási rendszerrel van baj, vagy egyszerűen a diákok nem hajlandók, esetleg túl lusták idegen nyelveket tanulni?

–  A diákokat én semmiképpen nem hibáztatnám, főleg ennyire általánosító kontextusban. Nem lehet a mai fiatalok szorgalmára fogni a hiányos, nem megfelelő szintű nyelvtudást, már csak azért sem, mert végső soron az iskolarendszernek és a pedagógusoknak lenne az egyik fő feladata, hogy megfelelően motiválják a diákokat, és olyan módszereket alkalmazzanak okításuk során, amelyek elvezetnek a kívánt célhoz, a biztos nyelvtudás megszerzéséhez.  A teljesség kedvéért természetesen lényeges megemlíteni, hogy a pedagógusok mellett a családoknak, a szülőknek is hatalmas a felelőssége, amikor a magabiztos nyelvtudás elsajátításáról van szó.

Azt is el kell mondani, hogy a magyar nyelvoktatással szemben gyakran megfogalmazott kritikák egy része sajnos helytálló, például kétségtelen, nagyon nagy színvonalbeli különbségek vannak a különféle iskolák között. Bizony nem ugyanolyan eséllyel szerez megfelelő szintű nyelvtudást egy kistelepülésen, mélyszegénységben élő diák, mint egy neves fővárosi gimnáziumban tanuló társa. Továbbá az a kritika is jogosnak nevezhető, hogy a külön nyelvórákat csak azok a tanulók vehetik igénybe, akiknek a szülei ki tudják azt fizetni, tehát a hátrányos helyzetű gyermekek elesnek ettől a lehetőségtől.

Mindezek ellenére fontos hangsúlyozni, hogy komoly előrelépések történtek a magyar nyelvoktatásban, és számos, a problémák megszüntetésére irányuló kezdeményezés indult az elmúlt években.

hirdetés

Forrás: maltaiiskola.hu

– Ha már a kritikáknál járunk: igaz, hogy a Nemzeti alaptanterv a B1-es szint elérését tűzi ki célul?

– A Nemzeti alaptantervben a b1-es szintű nyelvtudás nem célként, hanem minimum követelményként jelenik meg.  Azt kell látni, hogy a magyar köznevelés által biztosított óraszám Európai összehasonlításban egyáltalán nem nevezhető kevésnek. A tanulók több mint 900 órában tanulnak egy idegen nyelvet az iskolában, ennél az óraszámnál talán kevesebb is elég lenne arra, hogy valaki magabiztos nyelvtudásra tegyen szert.

A problémát tehát nem a Nemzeti alaptantervben kijelölt célok és az ott megjelenő szabályozók jelentik, sőt nem is az órák száma, hanem az, hogy ezeken az órákon mit csinálnak, milyen hatékonyan tanulnak a diákok. Ez pedig elsősorban a pedagógusok felelőssége.

– Ezek szerint a pedagógusokon múlik minden?

– A jelenlegi helyzet természetesen ennél sokkal összetettebb, így nem lehet azt mondani, hogy egy szereplő felelőssége az egész probléma, azonban tény, hogy a történet kulcsszeplői között vannak ők is. Sajnos számos szektorban van munkaerőhiány, ez az oktatás egyes szegmenseiben is így van, óriási a tanárhiány. Fontos, hogy a jelenleginél jóval nagyobb létszámban kerüljenek ki jól képzett tanárok az egyetemekről, főiskolákról. A pedagógusok mellett persze sok egyéb tényező is meghatározó szerepet játszik egy nívós köz- és felsőoktatás létrejöttében. Szükséges a minőségi oktatáspolitika, egy jól szervezett oktatásirányítás, s nem mellékesen a diákok tudásvágya, szorgalma is elengedhetetlen.

– A pedagógusképzésben min kellene változtatni leginkább?

– Ha általánosságban – tehát nem a nyelvoktatásra fókuszálva – kéne megfogalmazni a legfőbb feladatokat, akkor azt mondanám, hogy főként, de nem kizárólag a szaktanárképzésben, a főiskolák, egyetemek gyakran túlzott hangsúlyt fektetnek az elméleti oktatásra, miközben a gyakorlati ismeretek elmélyítésére egyáltalán nem fordítanak kellő időt. Tehát nem a módszertani ismeretek jelentik a prioritást, nem „tanítani tanítják” a leendő pedagógusokat. Nyelvtanárnak készülők esetében az egyetemen gyakran többet foglalkoznak a hallgatók például az angol irodalommal, mint azzal, hogy miként tudják a jövőben a diákokat minél hatékonyabban nyelvekre tanítani.

Érdemes szólni a pedagógushallgatók szakmai gyakorlatáról is. A tanárjelöltek ma jellemzően a jobb, nevesebb iskolákban töltik szakmai gyakorlatukat, aztán, amikor kikerülnek az egyetemről, majd az első munkahelyükön azzal szembesülnek, hogy olyan helyen kellene angol nyelvre tanítani a diákokat, ahol a gyermekek egy jelentős hányada még magyarul sem beszél tökéletesen, ilyenkor az egyetemen tanult elméletközpontú ismeretek nem nyújtanak segítséget számukra a probléma feloldásában. Én személy szerint jobbnak tartanám, ha nehezebb iskolákban is gyakorlatoznának a pedagógushallgatók.

Nagyon komoly gond a fluktuáció is. Mindez a nyelvtanárok esetében hatványozottan igaz, hiszen az elvándorlás miatt ritka, hogy egy diákot éveken át ugyanaz a tanár tanít. Ezzel szoros összefüggésben áll az is, hogy a pedagóguspálya még mindig nem elég vonzó, ráadásul, mivel az idegen nyelveket jól beszélők lényegesen könnyebben tudnak elhelyezkedni más területen, mint más szakokat tanító kollégáik, a nyelvtanárok esetében a legtöbb a pályát elhagyók száma.

Azért zárójelben megjegyezném, az elmúlt években jelentős pozitív lépések voltak e tekintetben. A hivatalos uniós rangsorban egyelőre nem állunk jól, de a tendencia szignifikáns javulást mutat.

Mindezek a nehézségek, problémák azonban nem tekinthetők magyar sajátosságnak. Ha az ember elolvas egy angolszász országból érkező jelentést az oktatás helyzetéről, azzal szembesül, hogy bizony ott is ugyanazokról a problémákról írnak, mint nálunk.

– Említette, hogy Magyarországon számos pozitív lépés történt az elmúlt években. Mire gondol pontosan?

– Magyarországon az oktatásirányítás igen sok intézkedést hozott annak érdekében, hogy a magyar tanulók nyelvi kompetenciája javuljon. Sikeres nyelvvizsga esetén a nyelvvizsga díja visszaigényelhető, tehát lényegében biztosított az ingyenessége.

A mai nyelvvizsgák ráadásul nagyon gyakorlatiasak és beszédközpontúak, nem olyanok, mint 20 éve, amikor minden a nyelvtani feladatokon múlt. Az érettségi rendszerünk ehhez igazodva ugyancsak korszerűnek tekinthető. A tanárok ráadásul rengeteg nyelvkönyv közül választhatják ki, melyikből szeretnének oktatni, hiszen éppen az idegen nyelvek területén nem ment végbe az a központosítás, amit a többi tantárgy esetében láthattunk.

Ráadásul Orbán Viktor nemrég bejelentette, a gimnáziumi és szakgimnáziumi tanulók a 9. és a 11. osztályban kétszer kéthetes idegen nyelvi kurzuson vehetnek majd részt, ami egy igazán kiváló kezdeményezés. Ezenfelül a kormány egy átfogó vizsgálat lefolytatását rendelte el még 2018-ban, ami mára elkészült, így jól látszik, hogyan lehet a még meglévő bajokat orvosolni.

– Mi a véleménye arról, hogy 2020-tól legalább egy középfokú nyelvvizsga kell majd az egyetemi-főiskolai továbbtanuláshoz?

– Azt, hogy 2020-tól kötelező lesz a felsőoktatási felvételhez a B2-es szintű nyelvvizsga, már 2014-ben – tehát 6 éve kiderült – így rendelkezésre állt az az elvárható felkészülési idő, ami ilyen horderejű döntéseket megelőz. A külső kényszer, ami a középfokú nyelvvizsga kötelezővé tételét jelenti, pozitív irányba ösztönözheti a tanárokat és a diákokat egyaránt, ezzel elérve azt, hogy még nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a megfelelő nyelvtudás elsajátításáért. Így okkal reméljük, ennek a szabálynak az lesz az eredménye hosszútávon, hogy sokkal több nyelveket jól beszélő diák lesz Magyarországon.

Ez a lépés persze önmagában nem lenne jó, ha nem lenne mellette más intézkedés, szakmai támogató lépés. Ha viszont megnézzük az elmúlt 6-8 év intézkedéseit a köznevelésben, vagy akárcsak a nyelvoktatás területén, akkor mindenképpen elmondható: több ösztönző működik most, mint korábban bármikor. Tehát jól látható, a politikai szándék megvan a nyelvoktatás rendbe tételére, és nem arról van szó, hogy a kormány furkósbottal fenyegetőzik, hanem évek óta bővül egy mind több elemből felépülő támogatási rendszer.

Azért azt is hozzá kell tenni, hogy bizonyos esetekben véleményem szerint lehetne tenni némi engedményt a határidő tekintetében.

– Mire gondol pontosan?

– Nem vagyok biztos abban, hogy 2020-ban kivétel nélkül minden szak esetében feltétlenül be kellene vezetni ezt a követelményt. Személyes véleményem szerint lehetne még egy kis átmeneti időszakot adni néhány felsőoktatási képzés esetében. Több olyan képzés is van ugyanis az országban, ahol túl sokan esnének el a bejutástól, és azokon a szakokon, amelyeken nemzetstratégiai jelentőségű, hogy egy bizonyos számú hallgató képzése megtörténjen, nem lenne szerencsés, ha ennek pusztán a nyelvvizsga hiánya lenne az egyetlen gátja.