Önmagam szeretete vajon totális egoizmust, önfényezést jelent? Vagy ennél valami többet? – teszi fel a kérdést blogsorozatának legújabb, a szeretet lényegét körüljáró részében Máté János Kristóf. Az esztergomi szeminárium növendéke kifejti; önmagunk szeretete ugyanarra a két alapvető pillérre épül, mint a másik ember szeretete. S bár az alap ugyanaz, a szerkezet mégis más. Ez azt jelenti, tanulnom kell elfogadnom magamat, s nem azt az önmagamat, amelyet a világ diktál, hanem azt, amelyik Isten tervében szerepel. 

Önmagam helyes és okos szeretete tehát nem választható el az Istennel való kapcsolatomtól és az Ő akaratának folyamatos fürkészésétől. 

Ha a világ által sugallt képet kergetem, akkor sose leszek igazán boldog – írja a kispap. Hozzáteszi; ha azonban az Isten által elképzelt én a célom, akkor valóban önmagam lehetek. Egyre közelebb kerülhet az aktuális én, vagyis az, ahol tartok, az ideális énhez, vagyis ahhoz, aki lehetek. 

hirdetés

Mindez azonban rajtunk magunkon múlik, saját erőfeszítéseinket nem spórolhatjuk meg – figyelmeztet a szeminarista. 

Van azonban még egy pillér, ami elengedhetetlen, elsőre azonban nehezen értelmezhető: ahogy a másik személy szeretete is megkövetel egy bizonyos fokú lemondást önmagamról, úgy a helyes és krisztusi tanítás szerinti önszeretet (értsük ezt jól, vö. “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!) sem nélkülözheti az önmagunkról való lemondást. Elsőre én se értettem teljesen, hogy ez mit jelent – vallja be a szerző, s így van, látszólag ellentmondást hordoz lemondani önmagamról önmagamért.

Életünk során mindvégig találkozunk a jó és rossz küzdelmével, s hogy mely pillanatban melyik győzedelmeskedik bennünk, ez kizárólag rajtunk múlik. Sokszor érnek minket kísértések, és sokszor kerül elénk a jó lehetősége is. Rajtunk áll, hogy melyiket választjuk.

Ha a jót választjuk, akkor közelebb kerülünk Istenhez és ahhoz az ideális énhez, akit Isten tervezett. 

Máté János Kristóf írása teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.