Idén is megrendezik a Táncház Napját

A Hagyományok Háza idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját a Liszt Ferenc téren, május 11-én. A programhoz több külhoni helyszín is csatlakozott.

A Táncház Napját hét évvel ezelőtt – az első táncház megrendezésének 40 éves évfordulóján – azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság megmutathassa a táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. 

A Hagyományok Háza idén május 11-én szervezi a meg Táncház Napját. A budapesti rendezvénynek a Liszt Ferenc tér ad otthont, ahol egész napos tánctanítással, élő zenével, kézműveskedéssel várják az érdeklődőket. A Táncház Napja házigazdái idén Novák Péter és Szente János lesznek.

Nagy Viktória Flóra, a Hagyományok Háza kulturális szervezője kiemelte: a programsorozat – az 1972-ben indult Táncházmozgalom mintájára – most is egy alulról szerveződő kezdeményezésként működik:  „A rendezvény tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról jövő, közösségi szerveződését, a közösségek alkotóerejét. Ennek érdekében minden évben felhívást teszünk közzé, hogy minél többen csatlakozzanak, Kárpát-medencén innen és túl” – fogalmazott. A külhoni magyar községek közül eddig Nagybereg, Óbecse, Brassó, Kézdivásárhely és Temesvár táncosai jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez. 

A programsorozat már május 8-án elkezdődik, ekkor kezdve Budapest-szerte néptáncos flashmobokkal találkozhatunk majd. Május 10-én, 19 órától a Hagyományok Házában – a Táncház Napjára hangolódva – az érdeklődők részt vehetnek a Forrás Néptáncegyüttes és a Kárpátalja Néptáncegyüttes Levelek Kárpátaljáról című táncos előadásán.

Május 11-én délelőtt a szervezők a gyermekek és a családok számára készülnek külön programokkal, ezt követően pedig este hét óráig tánc-zenés programokkal várnak mindenkit.  Ezt követően 19 órától rendezik meg a táncházat a Hagyományok Házában, 19.30-tól a Zeneakadémia Nagytermében pedig ünnepi népzenei koncertet és díjátadót tartanak.

A programsorozatot továbbá kézműves programokkal is kiegészítik, illetve egy múltidéző beszélgetést tartanak a kezdeményezés múltjáról az Írók Boltjában. Továbbá lehetőség nyílik a Hagyományok Háza Virtuális Valóságának (VR) kipróbálására is, amellyel a látogatók a Hagyományok Háza kiállításait tekinthetik majd meg, illetve – átvitt értelemben – a Magyar Állami Népi Együttes előadásán is részt vehetnek majd. 

Az eseménysorozat részletes programja itt érthető el.