Illés Boglárka: „A népviselet a mindennapjaink részét képezi”

Az „Egy nap népviseletben” kezdeményezés 2015-ben indult útjára országszerte. Célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar népviselet sokszínűségére, értékére. A kezdeményezés alapja a népviselet, a népi motívumok örökérvényűségére. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár nyilatkozott a Vasarnap.hu-nak.

Immár ötödik alkalommal biztatják az embereket, hogy töltsenek el egy napot népviseletben, vagy legalább egy olyan ruhadarabot öltsenek magukra, amellyel kifejezik a tradíciók iránti kötődésüket. Az Új Nemzedék által szervezett flashmob keretein belül csaknem kétszáz fiatal pörgette szoknyáját, kopogtatta csizmáját a Budai Várnegyedben.

Az esemény házigazdájaként Berecz István népzenei művészeti vezető irányította a táncokat, melyhez nem csak a különböző iskolák diákjai, hanem arra járó külföldi turisták is csatlakoztak.

– Minden évben van egy olyan nap, amikor fel kívánjuk hívni a fiatalok, a teljes társadalom figyelmét a népi hagyományokra és a népi motívumok fontosságára, valamint azok jelentőségére – mondta Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Vasarnap.hu-nak.

– Azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a népviseletet nem csak meghatározott alkalmakkor, nem csak hagyományőrzés céljából lehet viselni, hanem a mindennapjaink részét képezi. Számtalan olyan motívum és elem van, amely megtalálható a háztartásokban, sőt, bele is lehet csempészni a mai divatba.

Ezzel az identitásunkat erősebben ki tudjuk fejezni – tette hozzá.

Illés Boglárka külön kiemelte a táncházmozgalom jelentőségét.

– Mi azt látjuk és tapasztaljuk, hogy a táncházmozgalom újra virágkorát éli, és erre minden tér és lehetőség adott.

Fontosnak tartom kihangsúlyozni a Hagyományok Házát és azt a tevékenységet, amit ott végeznek, ugyanis ott lehetőség nyílik arra, hogy hétvégéről hétvégére a fiatalok táncház keretein belül gyakorolják és ismerjék meg a magyar táncokat, néptáncokat, népi hagyományokat és a táncház mozgalmat – mutatott rá.

Mint fogalmazott, amikor ezt a fiatalok megismerik, már igény is születik bennük arra, hogy a táncházmozgalomhoz csatlakozzanak, megismerjék és részt vegyenek a népi kultúra ezen területén is.

A képre kattintva galéria nyílik!

Iratkozzon fel hírlevelünkre