Pályázatokat ír ki a kormány határon kívül élő magyarok boldogulásáért

Az államtitkár kifejtette: a magyar kultúráért és oktatásért elnevezésű pályázat keretében 1,1 milliárdot, a diaszpórának szóló pályázat keretében összesen 500 millió forintot különítettek el.

Potápi Árpád János elmondta: a magyar kultúráért és oktatásért pályázat célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.

A forrás 1,1 milliárd forint volt, ez az egyik legnagyobb keretösszegű nemzetpolitikai pályázata az államtitkárságnak.


Hirdetés

A megvalósítás időszaka év végéig terjed – jelezte Potápi Árpád János.

Kifejtette: pályázni a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatására, írott és elektronikus média, könyvkiadás segítésére lehetett. Segítséget lehetett kérni továbbá civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működéséhez, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztésekre és ingatlan-beruházások támogatására.

A központi pályázati felhívásra 2504 pályázat érkezett, ezek 45,7 százalékát tudják támogatni összesen 700 millió forinttal.

A regionális pályázati felhívásokra 2536 pályázat érkezett, ebből 1663-at támogatnak 371 millió forinttal – ismertette az államtitkár.

Példaként említette, hogy a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Lendváról 2,5 millió forint, Identitas Alapítvány 1 millió forint, Szilágysomlyón a Báthori István Alapítvány 800 ezer forint támogatásban részesül.

Potápi Árpád János elmondta:

diaszpórát segítő felhívásra 359 pályázat érkezett, az érvényes jelentkezések közül mindegyik nyert.

A keret másfélszeresére érkezett igény – jelezte.

A felhívásra a világ bármely részén működő, a magyar kultúra, az anyanyelv megőrzését célul kitűző bejegyzett civil szervezet vagy egyházi jogi személy jelentkezhetett – közölte.

Támogatást lehetett kérni kulturális, családi, egyházi, cserkész, ifjúsági és sport programokra, az anyanyelvi oktatásra és hozzá kapcsolódó működési támogatásokra, így a hétvégi magyar iskolákra, a vasárnapi iskolákra.

Segítséget biztosítanak a magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatására, szervezetek, intézmények működésére, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztésekre és ingatlan-beruházások támogatására.

Az egy pályázattal elnyerhető forrás félmillió és két és félmillió forint közötti összeg, a megvalósítási időszak szintén az év vége.

Példaként említette, hogy a Müncheni Magyar Intézet Egyesület 2 millió forintot nyert, ugyanilyen összeget kap az Uruguayi Magyar Otthon és a Csík Hágó Magyar Iskola, míg a prágai magyar katolikus plébániát 1,5 millióval segítik.

Hangsúlyozta:

a nemzetpolitika kiemelt célja, hogy a világ magyarsága az identitását meg tudja őrizni.

2010-ben nemcsak kormányváltás történt, hanem a nemzetpolitikában radikális irányváltás is – rögzítette.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb