Nem utazhatnak Jeruzsálembe a gázai keresztények

A szóvivő hozzátette, hogy a zsidó állam a húsvéti ünnepekre való tekintettel összesen kétszáz beutazási engedélyt adott ki ötven éven felüli gázaiaknak, ez azonban csak jordániai utazásra szól, nem teszi lehetővé a belépést Ciszjordániába és Jeruzsálembe.

„Mi viszont nem jordániai utazást kértünk, hanem Jeruzsálembe akartunk menni” – szögezte le a szóvivő.

A mintegy ezer tagú gázai keresztény közösség évente körülbelül négy-ötszáz beutazási engedélyt kap a húsvéti és a karácsonyi ünnepek idejére az izraeli hatóságoktól, hogy felkereshessék a keresztény szent helyeket. Tavaly karácsonykor Dzselda szerint a hatóságok négyszáz harminc éven felüli gázainak engedélyezték belépést Jeruzsálembe.
A zsidó állam biztonsági okokra hivatkozva tagadta meg az engedélyek kiadását, mert az izraeliek ellen elkövetett támadások nagy részét fiatal palesztinok követik el.

Az izraeli hadsereg azon osztálya, amely az 1967-ben elfoglalt területek civil ügyeiért felelős (COGAT), a dpa német hírügynökséget a miniszterelnöki hivatalhoz irányította további információkért, ahonnan eddig nem érkezett hivatalos válasz.


Hirdetés

A Háárec című izraeli napilap szerint a COGAT megerősítette, hogy a most kiadott kétszáz engedély csak jordániai utazásra jogosít.

Gázát és Ciszjordániát kicsivel több mint kilencven kilométer választja el egymástól. A radikális iszlamista Hamász ellenőrzése alatt lévő Gázát Izrael tizenkét éve tartja szigorú ellenőrzés alatt. A Hamászt Izrael mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb