Bodrogi Gyula: Mindig azt csináltam, amit az élet akart

1934. április 15-én született Bodrogi Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze.

Bodrogi Gyulát hétfőn a Nemzeti Színházban köszöntötte fel családja, barátai és pályatársai. Az est folyamán többek között fellépett két unokája, a Nemzeti Színház zenekara, a József Attila Színház társulata, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és több kiváló művész is színpadra lépett.

Visszaidézték a színész legendás pillanatait mind a színpadon, mind a képernyőn, és az ikonikus Süsüt sem lehetett kihagyni az életműből.

Egy olyan ember ünnepeltek, akit egy egész ország őszintén szeret. Egyszer ezt mondta Bodrogi Gyula: „Amit ezen a pályán el lehet érni, az három fontos lépcsőfok. Az első, hogy megismerjenek. Ha megismernek, akkor megszeressenek, ha pedig megszerettek, akkor elismerjenek”. Joggal mondhatjuk, hogy mind a három lépcsőfokot megugrotta.

Jelenleg nyolc darabban játszik a Nemzeti Színházban, és hétfő este ő is fellépett egy dallal az ünnepségen. A saját előadásán kívül az est minden mozzanata meglepetés volt számára: „Mivel tudom, hogy lesz az ünnepség, egész nap erre gondolok, és gyorsan telnek a percek. Tudom, hogy lesz nagy meglepetés, amit előre el is kellett próbálni azért. De nagyon szeretem a meglepetéseket.”

Pályáját néptáncosként kezdte, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, és 1958-ban szerzett diplomát. Azt követően 1982-ig a József Attila Színház tagja volt, majd 2001-ig a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt. 2003-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja a mai napig.

– Hatvanegy éve állok színpadon. Sok előadás áll hozzám különösen közel, mint például a Lulu, A Kaktusz Virága és a Svejk a hátországban. Azok zenés darabok voltak, de mondhatnám még a II. Richárdot és az Üvegfigurákat is. Nagyon sok szép színházi emlékem van, előadások és próbák egyaránt – idézte fel a múltat.

A fiatal néptáncos Bodrogi nem színésznek akart állni, de a sors közbeszólt. – Rendezőnek akartam menni, csak nem indult a főiskolán rendezői szak. Ahogy most nézem a pályát, talán azért akartam rendező lenni, mert kevesebbet kell dolgozni, de lehet, nem ez az oka. Csak már elég sokat töltöttem el a munkáspályán, és úgy veszem észre, ha jól felkészül a rendező, könnyebben éli végig az életét. Az előadások, a színházi színészet azért fizikailag is elég szép megterhelés – mesélte nekünk Bodrogi Gyula.

Felsorolni is nehéz lenne azt a sok szerepet, amit a színpadon életre keltett a Nemzet Színésze. – Olyan sem volt, amire vágytam volna, és nem játszottam el. Ez a fajta szerepálom nálam nem volt – tudtuk meg.

Arra a kérdésünkre, hogy a pályája elején gondolta-e, hogy ennyi idősen is színpadon áll majd, így felelt: – 84  és fél évesen sem láttam, hogy ma itt leszek. Mindig megköszöni az ember utólag, hogy megint jó volt ez a nap. Nem csinálnék semmit másképp az életemben. Különben sem azt csináltam, amit én akartam, hanem amit az élet akart – mondta Bodrogi Gyula.

A fiatal színészeknek örömmel adja át a hosszú évek tapasztalatait. Mint fogalmazott, „a legfontosabb, hogy csodálatosan beszéljenek. Amikor beszélnek, látsszon az arcukon, a mozgásukon, hogy mire gondolnak. És ha ezt meg tudják csinálni, remek színészek lesznek”.